Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rozé Rizling Jazz kritikák: igyekeznek tanulni a problémákból

2018. július 19. 6:00
Bár a magunk részéről idén is tíz nap csodának éltük meg a Rozé Rizling Jazz Napokat, néhány látogató problémákba ütközött. A fesztivál végeztével megkerestük a kérdésekkel Mészáros Zoltán fesztiváligazgatót.

– Többen jelezték, hogy a helyszínen lévő biztonsági őrök olykor durván és kulturálatlanul viselkedtek a látogatókkal szemben, például amikor kisgyerekesek ételt szerettek volna bevinni. Ti is tapasztaltatok ilyen esetet? Mit lehet tenni ez ellen?

– A felvetés részben jogos, én is érzékeltem a problémát néhány esetben, és sajnáljuk, ha valakit ilyen atrocitás ért – bár remélem, ez nem volt általános, mert a mintegy 20 ezer látogatótól csak 10-15 panasz érkezett. Dolgozunk a helyzet javításán, hiszen valóban nem mindegy, ki áll ott egy több ezres rendezvényen. Éppen ezért jövőre én magam fogom castingolni a biztonsági őröket, és meghatározunk olyan stratégiai pontokat – például a rendezvény főbejáratát –, ahova kifejezetten szofisztikált, jó kommunikációs képességű, már-már hostess szintű, akár nyelveket is beszélő biztonsági őrök fognak kerülni.

Arról viszont szó sincs, hogy a babakocsiból kivetették volna a biztonsági őrök a cumisüveget. Ahol nem engedték be a látogatókat, ott az illetők kétliteres kólával vagy nejlonzacskóba csomagolt borral, szendviccsel akartak bejönni – erre pedig a házirend szerint nincs lehetőség. Nem csak nálunk, más fesztiválokon sem, ráadásul máshol meg is motozzák az embereket, kinyittatják velük a hátizsákot. A Rozé ingyenes fesztivál, Veszprém egyetlen olyan tömegrendezvénye, amit anyagilag nem támogat a város. A fesztivált részben abból tudjuk finanszírozni, hogy kiadjuk az árusoknak az ételt és italt árusító pavilonokat, hogy értékesítsék a portékáikat, illetve mi is árusítunk bort. Aki szeretne bejönni és enni-inni, tőlük kell vásárolnia. Szeretnénk majd rendezni egy olyan városi pikniket is, ahol mindenki hozhatja a piknikkosarát, de ez nem az a rendezvény.

– Visszatérve a biztonsági őrökre, idén meglehetősen nagy számban voltak jelen.

– Valójában pont annyian voltak jelen, mint tavaly, de ez mindig vita tárgyát képezi nálunk, mert én szeretnék kevesebb őrt, a jogszabályok szerint viszont bizonyos látogatószám után meg van szabva, mennyi fő kell. Szerintem azért lehetne csökkenteni a számot, és létezik is egy 50-es listánk, amin azok a tételek szerepelnek, amiken javíthatnánk – ez is rajta van. Próbáljuk megoldani, hogy lehet ezt úgy összehangolni, hogy a szükséges biztonsági feladatokat el lehessen látni, de közben észszerű mennyiségű ember legyen a helyszínen.

– És mi a helyzet a négylábúakkal? Néhányan panaszolták, hogy nem lehetett bevinni kutyát, holott a legtöbb hely már kutyabarát.

– Én kutyabarát vagyok, az Olivába is beengedjük a kutyásokat, de úgy gondoljuk, a Rozé adottságai nem alkalmasak erre. Tavaly volt egy kellemetlen eset, amikor egy bull terrier megharapott egy kis méretű kutyát a rendezvényen, majd amikor a gazdája megpróbálta szétválasztani őket, őt is megharapta. Mentőt kellett hívni, kint volt a rendőrség, a kutyát meg kellett műteni, amihez egyébként mi is felajánlottunk 50 ezer forintot, a Facebookon akciót szerveztünk, amivel mintegy 150 ezer forint gyűlt össze. Akkor azt mondtuk, hogy a tömegrendezvények szabályai szerint csak szájkosárral és pórázzal jöhetnek be a kutyák, de sokaknak meg az volt a baja. Idén úgy döntöttünk, a kutyák és kutyások védelmében nem engedjük be őket. Ez nem a Sziget, ahol több hektáron terül el a fesztivál. Az Óváros tér szűk területén nagyon sok ember zsúfolódik össze, ami nagyon hamar meg is telik – lehet, hogy fél 7-kor még elférni, de fél 9-kor már akár 1500 ember mozog ott, – nagy a zaj. Én magam kutyásként biztosan nem vinném be az állatokat, hiszen ők nem éreznék jól magukat ott bent, szerintem ez a gazdik önös vircsaftja, sok kutyás ismerősöm van nekem is, akiknek kifejezetten eszükbe nem jut ide bevinni a pajtikat. De részben ezért alakítottuk ki a Városháza előtti teraszt: akinek túl sok a zaj és a tömeg a téren, de szeretne részt venni a fesztivál feelingben, ott eltöltheti az estét, és ide a kutyáját is beviheti.

A Városháza előtt a kutyák is jobban érezhetik magukatA Városháza előtt a kutyák is jobban érezhetik magukat

– Bár idén viszonylag kegyes volt az időjárás, páraknak okozott ez egy kis gondot: szerdán az esőre hivatkozva elmaradt az utolsó, 22 órás koncert, később azonban az eső elállt, így néhány vendég szeretett volna maradni, őket azonban hazaküldték. Miért?

– A Rozé felelős vezetője Zsandár Tamás kollégám, aki végig ott van, Ő döntött úgy, hogy bezár, teljesen észszerű okok miatt. Az tudni kell, hogy a házirendhez ugyanúgy hozzátartozik, hogy mikor zárunk be, figyelembe véve az időjárási viszonyokat és a látogatók számát is. Mivel a téren állandóan 80-100 ember dolgozik, minden nyitvatartási órában komoly költségekkel kell számolnunk, amit egy tucat ember italozási jókedve sajnos nem finanszíroz. Arról nem is beszélve, hogy amúgy 11 után megint nekiállt esni az eső, és hogy a zárásnak is megvan a külön procedúrája. Nem volt könnyű lemondani a budapesti zenekar koncertjét, nekünk is fájt érte a szívünk, de minden meteorológiai előrejelzés szerint esővel számolhattunk, éjjel aztán újra eleredt és kevesen voltak a téren – egyszerűen nem volt logikus tovább nyitva tartani, mert néhányan szerettek volna korlátlanul bulizni.

De persze ahogy Zuckerberg mondta A közösségi háló című filmben, hogy a Facebook sosem lesz kész, olyan, mint a divat, úgy ez a fesztiválra is igaz: figyelünk a visszajelzésekre és minden évben igyekszünk tanulni a felmerülő problémákból, jobbá, szebbé válni. Igyekszünk levonni a felmerült problémák tanulságait.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.