Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Elkezdődött a közlekedésfejlesztés Veszprém északi iparterületén

2018. július 17. 6:00
Veszprém önkormányzata Európai Uniós pályázat keretében közlekedésfejlesztésére nyert 2,7 milliárd forint támogatást. A projekt keretében a Henger utca bővítése, a Kistó utca burkolatrekonstrukciója, a Pápai úti útépítés, valamint a Kelet-nyugati közlekedési főtengely Pápai út - Kistó utca közötti szakaszának kialakítása valósul meg.

Brányi Mária alpolgármester a hétfő délelőtti, a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a gazdasági beruházás támogatásait már kivitelezési szakaszban használhatja fel az önkormányzat, így megkezdődhetett a projekt első elemének megvalósítása, a Henger utcai útépítés. A cél az iparterületre érkező mintegy ötezer munkavállaló közlekedésének megkönnyítése.

Hasznosság és gazdasági jelentőség szempontjából Veszprémnek ez egy fontos projektje.Hasznosság és gazdasági jelentőség szempontjából Veszprémnek ez egy fontos projektje.

Jelenleg két fél zsákutca szakaszból áll a Henger utca, így a beruházás célja e két szakasz folytonossá tétele. A tervezett szakasz hossza 874,6 méter, melyből 700 méter útfelújítás, 175 méter pedig új út építése. A beruházás ezen eleme mintegy bruttó 617 millió forintba kerül. A fejlesztés hozzájárul, hogy mind a Pápai út felől, mind a Házgyári út felől átjárható lesz az iparterület.

A Henger utca mentén összesen 21 db autóbusz és 27 db személygépjármű részére biztosítanak parkolási lehetőséget. Ezen kívül a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők számára is megfelelő útszakasz, 2x1 forgalmi sáv 1,5-2,0m széles járdával közös gyalog, és kerékpárút épül.

Az Ipar utca keresztezésénél 4 ágú körforgalmat terveznek. A körforgalomtól északi irányban mindkét oldalon, párhuzamosan buszparkolót alakítanak ki a Piramis utcáig.

A gyalogátkelőhelyeknél, útcsatlakozásoknál tervezett szegély lesüllyesztések mentén mind két oldalon, a vakok és gyengén látok biztonságos közlekedése érdekében taktilis vezető sávot építenek be. A gyalogos-átkelőhelyek teljes szélességében, közvetlenül a járdaszegély mellett 60 cm szélességű figyelmeztető jelzés kerül elhelyezésre.

A Henger utca építése előreláthatólag jelen év végéig befejeződik, a teljes projekt előreláthatólag 2020. november 30-ig zárul le.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24 Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni, és az érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd vele a kutyákat szállítani. 2024. február 29. 14:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.