2018. november 14., szerda
Aliz névnap

Egy rövid benyomás Kijevről

Háború ide, háború oda, a kijeviek köszönik szépen, jól vannak. A közterek és a szórakozóhelyek teli, az emberek pedig nem telefonjaikba, hanem egymás szemébe néznek.

Való igaz, a 2014 óta tartó ukrajnai háború gócpontja jó 700 km-re van a fővárostól, némileg csökkent is az ereje, de hatása a mai napig érezhető.

Egy hónappal ezelőtt több mint egy hétig tanultam Kijevben, látogatásomkor pedig olyat tapasztaltam, amit még Magyarországon is alig: az emberek egymással foglalkoznak, a nők/lányok egészségesen nőiesek, a férfiak/fiúk erőteljesek, és sehol sincs nyoma a külsőségeknek. Mire gondolok? Fél Európát bejárva megszoktam, hogy minél nyugatabbra megyünk, annál több, színesebb, szagosabb minden. Az emberek drágább és szigorúan az aktuális trendeknek megfelelő ruhákban járnak, miközben az okostelefont tekergetik. Séró belőve, Aperol Spritz behűtve. Gyakori látvány itthon is, hogy a metrón ülve mobilra tapadva utazunk, -sajnos az éttermekben ugyanez a helyzet. Keleten mintha ez kicsit sem érdekelné az embereket! Nyilván és vitathatatlan, ennek oka az anyagi háttérben is(!) keresendő, de mégis: a helyiek boldognak tűntek. Az utcákat, köztereket, éttermeket járva és az éjszakai életbe többször is belekóstolva úgy éreztem, az ukránok két lábbal a földön járnak: együtt vannak, beszélgetnek egymással, és élvezik azt, amijük van.

Nem célom, hogy az ukrán néplelket és a hányattatott politikai helyzetet boncolgassam, csupán érdekes volt látni, hogy a háború és a szegénység mennyire emberivé tudja tenni a mindennapokat. A nehéz helyzet közelebb hozta egymáshoz az ukránokat, miközben arra fókuszálnak, ami fontos: a barátságra, az együtt eltöltött, minőségi időre. Ezt a közhelyszámba menő frázist ismerjük már számos helyről, de itt, Veszprémből nézve úgy tűnik, totális jólétben élünk.

Ha valahogy jellemeznem kéne Kijevet, mégis azt mondanám: szélsőséges. Míg az egyik oldalon a harcoló katonák kórházi ellátására kéregetnek, pár lépésre tőlük méregdrága terepjárókkal hasítanak a rettentő kátyús, felfestetlen sugárúton. Mindezek ellenére úgy látom, néha érdemes kitekinteni olyan helyekre, ahol nehezebb életkörülmények közt élnek, és összehasonlítani saját helyzetünkkel, mert lehet, hogy a lesajnáláson kívül még tanulhatunk is tőlük valamit.