Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Színkavalkád az első Rátonyi Róbert Operettfesztivál megnyitóján

2018. június 22. 3:00
A Veszprémi Petőfi Színház előtti tér még a rekkenő hőség ellenére is megtelt az első Rátonyi Róbert Operettfesztivál megnyitóján, ami nem is csoda, hiszen a fellépők nem hétköznapi mutatványokkal csábították az operettrajongókat.

De vajon mitől lehet ma vonzó az operett műfaja? A megnyitó műsor két konferansziéja, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és Keller János, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: a cél az volt, hogy a színes műsorokkal ne csak egy korosztályt tudjanak megszólítani a műfaj kedvelőin belül, hiszen - ahogy Keller János megfogalmazta - a fesztivál háromtól százhárom éves korig ajánlott.

Természetesen a fesztivál névadójáról is szó esett, hiszen Rátonyi Róbert – a hazai operett egyik atyja– a Veszprémi Petőfi Színházban töltötte utolsó éveit, így egyértelmű volt, hogy a fesztivált róla kell elnevezni. A négynapos esemény megálmodói abban a reményben kezdték meg az estét, hogy a műsoron szereplő előadásokkal méltó emléket állíthatnak a színészóriásnak.

A fesztivál megnyitóján jelen volt Szinetár Miklós, az Operettszínház egykori igazgatója is, aki beszédében az operett műfajának nehézségeiről, veszélyeiről, de végső soron sikerének titkáról mesélt. Meglátása szerint az emberek jelentős része úgy vélekedik az operettről, hogy az könnyű műfaj, pedig szerinte igenis nehéz. Elrontani könnyű. Például ha csak az a célja, hogy minél aranyosabb, minél szórakoztatóbb legyen, az kudarcba fullad. Vagy a másik biztos út a bukás felé, amikor az operetteket új köpenybe öltöztetik, és teljesen kiforgatják az eredeti formájukból. Szinetár Miklós szerint a kettő közti keskeny sávot kell megtalálni, ahogyan Rátonyi Róbert is megtalálta annak idején.

Hogy mit keresnek az emberek az operettben, arról Szinetár Miklós a következőket mondta: „Az operettben elhagyhatatlan a bonyodalmak sokasága, mégis a végén minden jóra fordul. Ezt a boldog befejezést keressük mi az operettben.”

A megnyitón beszédet mondott Brányi Mária alpolgármester is, aki előre bízva a sikerben kijelentette: „a program alapján ez a fesztivál sikerre van kárhoztatva.”

A beszédek után látványos produkciók, műsorok következtek. Rátonyi Róbert köztudott cirkuszrajongásának köszönhetően még lovak is felbukkantak a téren.

De volt néptánc, zászlóforgatás, operettrészletek, és este fél nyolckor az első előadás is megkezdődött, mégpedig a Bor, mámor, szerelem. A következő napokban is érdemes a színház felé járni.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. 2024. április 17. 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.