Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi Péter: közös gondolkozásra van szükség

2018. június 8. 10:30
A térség országgyűlési képviselője ígéretéhez híven szorosabbra fűzné a kapcsolatot a választókkal és a polgármesterekkel. Kérdés-válasz.

Alighogy megválasztották, máris létrehozott valami olyasmit, ami korábban nem volt, a Polgármesterek Klubját. Mi ez pontosan?

A Polgármesterek Klubját azért hoztam létre, mert aktív polgármesterek vannak a 25 településen, és azt látom, hogy közös gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy közösen célokat tudjunk megfogalmazni. Mindegyik polgármester tudja, hogy mi az az irány, ami felé szeretné elvinni a települését. Vannak lokális fejlesztések, amiket helyben tudnak kezelni, de véleményem szerint a térségi célok eléréséhez csapatmunkára és párbeszédre van szükség.

A klub már megalakult, amire a választókerület összes polgármestere hivatalos. A távlati célok azok, hogy közös álláspontokat alakítsunk ki, és azok a témák, amik érdeklik a polgármestereket, szóba kerüljenek ezen a fórumon. Már meghatároztuk ennek az évnek a tematikáját, ami a turizmus fejlesztése, valamint a közúthálózat állapota lesz. A települések vezetőinek lehetősége nyílik az igényeiket megfogalmazására is. 2018-ban még kétszer fogunk ezen keretek között találkozni.

A fórum másik részében egymás közt beszéljük meg az előttünk álló feladatokat. Fontosnak érzem, hogy én is tájékoztassam őket például a pályázati lehetőségekről.

Ha jól tudom, korábban nem volt ilyen fórum, ahol a térség polgármesterei összegyűltek.

Nem tudok róla, hogy valaki korábban szervezett volna ilyet. A polgármesterek klubja az első olyan fórum, amit létre szerettem volna hozni. Júniusban lesz egy fórum a vállalkozóknak is, ott ugyanezen elv alapján szeretném az ő véleményüket is kikérni. Támaszkodnék a vállalkozók szakértelmére, véleményére, hisz ezáltal be is tudom csatornázni, és akár a kormány elé vinni a javaslatokat. Szeretnék még létrehozni ilyen fórumokat, hiszen ez által tudok minél több emberrel kapcsolatba lépni, és képviselni az érdeküket.

Ha már vállalkozás, két bizottságban is helyet kapott, az egyik a Vállalkozásfejlesztési Bizottság.

Igen, két bizottságban kaptam helyet a parlamentben. Az egyik a Törvényalkotás Bizottság, a másik a Vállalkozásfejlesztési Bizottság. Mindkettőben lezajlottak az első ülések, elkezdődött a munka.

Mik a tervei a választókörzetben?

Nekem nagyon fontos az, amit a kampány során ígértem, hogy az itt élőkkel közösen gondolkodva tudjam képviselni az érdekeiket. Mindenki véleménye fontos számomra. Sok lehetőséget szeretnék adni a választópolgároknak arra, hogy tudjanak velem kommunikálni. Már az első fogadóórámon túl is vagyok, több mint huszan jelentkeztek problémákkal, javaslatokkal. A tervem az, hogy ebben az évben legalább egy fogadóórát tartsak minden településen. A parlamenti munka mellett erőmhöz és lehetőségeimhez mérten igyekszem minden meghívásnak is eleget tenni.

A kampány során azt is elmondtam, hogy kiemelten fontosnak tartom, hogy minél hamarabb megtörténjen a veszprémi elkerülő négysávos úttá történő fejlesztése. Az illetékes államtitkárral június közepén kerül sor az első egyeztető megbeszélésre és beszéltem már a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezetőjével is, megpróbálom előre mozdítani az út ügyét.

Több mint egy hónapja képviselő Ovádi Péter a parlamentben. Mivel telt az eddigi idő?

Minden kezdet nehéz, ez az én életemben is egy nagy változás. Most az első időszakban a törvénykezés miatt heti rendszerességű parlamenti ülésszak áll előttünk, a budapesti elfoglaltságok mellett azonban én a választókörzetben szeretném az időm nagy részét tölteni. Az emberek azért választottak meg, hogy itt legyek velük helyben, és a kormány elé vigyem a gondolataikat. Az, hogy ez mennyi leterheltséggel jár, később derül ki, hiszen most kezdődött a parlamenti ülésszak, amire a Fidesz már be is nyújtotta első törvényjavaslatát, a Stop Sorost.

Országgyűlési képviselőként törekszem a megye vezetőivel való jó kapcsolat kialakítására, ezért is látogattam el például a Pannon Egyetem rektorához és kancellárjához, a megyei rendőrfőkapitányhoz, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjéhez, az OMSZ regionális vezetőjéhez és a Magyar Honvédség helyi vezetőihez is. Azt gondolom, hogy a közös gondolkodáshoz fontos, hogy formálisan is felvegyük a kapcsolatot, és beszéljünk arról, hogy miben tudjuk egymás munkáját segíteni.

Miről szól pontosan az említett törvényjavaslat?

A magyarok mind az április 8-ai országgyűlési választáson, mind az elmúlt években lezajlott nemzeti konzultációkon, mind a 2016-os kvótanépszavazáson egyértelművé tették: nem akarják, hogy Magyarország bevándorló országgá váljon, biztonságban akarnak élni, elvárják és támogatják, hogy a kormány további intézkedéseket hozzon Magyarország biztonságáért, és az illegális migráció szervezésének megakadályozásért.

A kormány javaslatára az Országgyűlés megkezdte a Magyarországot védő akcióterv tárgyalását. Ez két részből áll: a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosításból és a Btk. módosítást is tartalmazó Stop Soros törvénycsomagból.

Az alkotmánymódosítással megerősítjük Magyarország szuverenitását és megtiltjuk idegen népesség Magyarországra való betelepítését. Az alaptörvény ki fogja mondani, hogy nem telepíthető be bevándorló az országba az Országgyűlés beleegyezése nélkül és nem kaphat menedéket, nem fogadható el a menedékkérelme annak, aki a biztonságos országon keresztül érkezett Magyarországra és nincs kitéve üldözésnek, üldöztetés veszélyének.

A Büntető törvénykönyv módosítását is tartalmazó Stop Soros törvénycsomag büntethetővé teszi az illegális bevándorlás szervezését. Büntethető lesz mindenki, aki illegális migrációt szervez és a magyar törvények kijátszására buzdít. Az illegális migráció szervezésével gyanúsítható személyeket, nem engedjük a határhoz.

Megválasztása óta eltelt időszakban jellemzően mivel keresték meg a választók?

Nagyon vegyes a kép. Többen érkeznek magánjellegű problémákkal, kérésekkel, a megkeresések másik része pedig egy városi vagy térségi fejlesztéshez – vagy annak hiányához – köthető. Sokan jönnek konstruktív javaslatokkal, amiket ezúton is köszönök.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. tegnap 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára választás 2024 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára Kiderült, hogy a kormánypártok mely politikusai szerepelnek majd a listán a június 9-ei európai parlamenti választásokon. A listavezető Deutsch Tamás, a huszonegy fő között pedig egy veszprémi politikus is van. 2024. április 11. 14:33 Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.