Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Károsak is lehetnek a különórák - a játék is fontos a fejlődéshez

2018. május 16. 15:42

Lassan közeledik a nyár és vele együtt a gyerekek számára annyira várva várt nyári szünet. Vége a kora reggeli kelésnek és annak, hogy egész nap az iskolába üljenek. Egy időre elbúcsúzhatunk az iskolai becsengetésnek és a nehéz táskáktól is. Egy fárasztó nap végén most már majd nem kell még a házi feladattal is bajlódni, illetve a délutáni különórákat is elfelejthetik egy darabig.

Persze sokan még nyáron is járatják csemetéjüket plusz órákra, hogy amíg szünet van addig is tudjanak okosodni és esetleg amelyik tantárgyból gyengébbek, abból kicsit megerősödjenek szeptember elejére. Azonban a gyerekek talán okkal érezhetik ilyenkor azt augusztus végén, hogy nem is volt igazi nyári szünetük.

Káros lehet a túl sok különóra?

A mai gyerekek élete egyáltalán nem egyszerű. A korai kelés, nehéz iskolatáska, sok tanóra, délutáni tanulás és a plusz különórák nagyon megnehezítik a mindennapjaikat. Kevés gyerek érkezik iskola után úgy haza, hogy már nincs semmi dolga és pihenhet, esetleg játszhat egy kicsit. Zeneiskola, fociedzés és mindenféle szakkör várhatja még a gyerekek a tanítás utáni időben.

Persze minden gyermek más és más, de talán mégis mindegyikről egyöntetűen elmondható, hogy a rengeteg tanulnivalónak, a hosszú órarendnek és a sok különórának köszönhetően alig jut idejük napközben játszani egy kicsit.

Az hogy ilyenkor még a szabadban is legyenek, szinte lehetetlen. A külön órák után este már olyan fáradtak, hogy örülnek, ha tanulni tudnak másnapra és összekészítik az iskolatáskájukat és a tankönyveiket. Úgy tűnik tehát, hogy az oktatás oltárán feláldoztunk egy nagyon fontos gyerekjogot: a játékét. De vajon jót tesz gyermekünk számára az, ha csak egy soha meg nem álló gyors mókuskerékbe lökjük be, ahol már egy percük sincs szórakozni és játszani?

A játék nagyon fontos! Nem szabad háttérbe szorulnia!

Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye így szól: „Az állam elismeri a gyermeknek a pihenéshez és a szabadidő eltöltéséhez, a korának megfelelő játékhoz és szórakoztató tevékenységekhez való jogát.”

Annak ellenére, hogy a játékhoz és a szabadidőhöz való jog, állami elismerés alatt áll, mégis szomorú az, hogy az iskolás, sokszor kötelezik a gyermeket a délutáni különórákra így gyakorlatilag egy 8-10 éves gyermeknek minden perce pontosan be van osztva és szinte semmi szabadideje nincs. Persze ez nem csak a szigorú tanrend miatt alakulhat így, sokszor ugyanis a szülők erőltetik a délutáni foglalkozásokat.

Mindenki a legjobbat szeretné gyermekeinek és úgy gondolják, minél több délutáni különórára jár, annál jobb tanuló lesz és élete során egyre jobb eredményeket fog majd elérni. Arra kevesen gondolnak, hogy a gyerekeknek is kell időt hagyni játékra, kikapcsolódásra és pihenésre is. A játékhoz való jogot pedig nem szabad háttérbe szorítani, hiszen ezzel könnyedén árthatunk is gyermekünknek. Egyes kutatások kimutatják, hogy a szabad, önfeledt játék van a legjobb hatással a gyerek agyának fejlődéséért. Játék közben ugyanis a gyerek folyamatosan tapasztal, próbálkozik, esetleg hibázik és új célokat tűz ki maga elé. A gyerekek játék közben olyan fontos dolgokat tudnak megtanulni, amely később elengedhetetlen lesz a felnőtt élethez.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.