Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Musical a Honeybeast együttes dalaival

2018. május 17. 4:00
A Fortuna Színjátszó Egyesület idén készítette el első, Engedjük el! című kétfelvonásos musicaljét Bíró Kristóf és Magyar János rendezésében, a nagy sikerű Honeybeast együttes dalainak felhasználásával. A darab bemutatója június 8-án 19 órakor lesz a Hangvillában.

Magyar János rendező a darab szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a Honeybeast együttes eddigi összes albumáról 18 dalt használtak fel, s ezekhez írtak olyan történetet, amelyet elsősorban a 14 év feletti korosztálynak ajánlanak.

Az egy év alatt íródott darabot 2017 augusztusában az eplényi szabadtéri színpadon már bemutatták, idén pedig egy átdolgozott verziót láthat a közönség. A mai kor problémáit megszólaltató művet nagy örömmel fogadta az együttes.

A darab szlogenje: Színház. Hírnév. Szerelem. Kudarc. Halál. Vajon az emberi kapcsolatok fontossága végleg leértékelődik a 21. század rohanó világában? Karrieren innen és túl. Főbb szereplői: Bach-Izsa Regina, Birkás Zsófi és Fiskál Diána.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.