Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindennapi hősök a vásznon

2018. május 16. 3:00 // Forrás: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatának veszprémi eredményhirdetésére pénteken délután került sor a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság az idei évben is meghirdette kétkörös, felmenő rendszerű alkotói pályázatát óvodások, általános és középiskolások részére. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzvédelem, amelyet a tűzoltói hivatás bemutatásával, egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó művel lehetett bemutatni. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra az idei évben is temérdek rajz és festmény érkezett, a gyermekek összesen több mint négyszáz pályaművel neveztek a megmérettetésre.

Az idei pályázat bíráló bizottságának tagjai Hegyeshalmi László festőművész, Művészetek Háza igazgatója, Miskolczi Tibor tű. ezredes, igazgatóhelyettes, valamint Szolgainé Soós Gabriella tű. alezredes, hivatalvezető voltak. A zsűri a feltételek teljesülése mellett a kreativitás, az esztétika, a társadalmi hasznosság és a tűzvédelmi szakmai szempontok figyelembevételével választotta ki korcsoportonként a három legjobbnak ítélt alkotást, melyek közül az első helyezettek továbbjutottak az országos fordulóra.
A díjátadón a hozzátartozók is megcsodálhatták a pályaműveket, a szertárban nyílt kiállítás keretében. A gyermekek idén is izgatottan várták, hogy ki kapja az első helyért járó oklevelet és ki képviselheti iskoláját az országos megmérettetésen.

A 2018. évi alkotói pályázat Veszprém megyei kiírásán az alábbi eredmények születtek:

Óvodások:
I. Jancsek Zétény – Napsugár Óvoda Öskü
II. Bognár Luca – Tapolcai Kertvárosi Óvoda Barackvirág Tagintézménye
III. Szalay Zsóka Anna – Szigligeti Napközi Otthonos Óvoda

Különdíjas: Fodor Csongor – Nátuskerti Óvoda Pápa

6-10 évesek:
I. Illés Kolos Levente – Csontváry Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zalahaláp
II. Szommer Hanna Lilla – Szigligeti Általános Iskola
III. Horváth Tamás – Bakonynánai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

Különdíjasok:
1. Albert Orsolya Réka – Csontváry Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zalahaláp
2. Kis Flórián Roland – Bán Aladár Általános Iskola Várpalota

11-14 évesek
I. Piriti Rebeka – Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Pápa
II. Doroszi Liza - Csontváry Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zalahaláp
III. Dan Bettina Kata - Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Pápa

A Művészetek Háza Különdíjasa: Bíró Panna - Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Pápa

VERS:
I. Szabó Jázmin – Tarczi Lajos Általános Iskola Pápa
II. Szalai Fanni - Tarczi Lajos Általános Iskola Pápa
III. Mocskonyi Réka - Tarczi Lajos Általános Iskola Pápa

Csoportos különdíj:
Bóbita-ház Fogyatékosok Napközi Otthona Várpalota

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.