Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megalakult az Országgyűlés

2018. május 8. 13:37 // Forrás: mti

Az Országgyűlés alakuló ülésén beszédet mondott Áder János köztársasági elnök.

Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll - jelentette ki Áder János. Április 8-án, a választási eredmények megismerése előtt - látva a magas részvételt - a most ellenzéki szerepre készülő pártok vezetői is ekként nyilatkoztak. Szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy a magas részvétel erős legitimitást ad a következő Országgyűlésnek és kormánynak - hívta fel a figyelmet az államfő. Azt is hangsúlyozta, hogy a választók döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, ez a demokrácia alapszabálya. Az országgyűlési választás végeredménye világos, egyértelmű, jogilag megkérdőjelezhetetlen - jelentette ki.

Az elnök beszédében javasolta, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.

Áder János köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson és annak lebonyolításában, valamint azoknak, akik a jogorvoslati eljárások során a benyújtott kifogásokat időben elbírálták. A köztársasági elnök szerint érdemes ugyanakkor foglalkozni a választási időszak tanulságaival, ezért azt javasolja a parlament törvényalkotási bizottságának, hogy a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB) együtt tekintse át a választási eljárás tapasztalatait, és ha indokolt, tegyen javaslatot az Országgyűlésnek a választási eljárási törvény módosítására. Áder János azt is a Ház figyelmébe ajánlotta, hogy idén 23 párt állított országos listát, soha ennyi ezelőtt. Közülük 16 nem érte el az 1 százalékos támogatást, 15 pedig még a 0,5 százalékot sem - mondta, megjegyezve, hogy minden egyes országos listát állító párt legalább 153 millió forint támogatásban részesült, és a korábbi tapasztalatok alapján sajnos esély van rá, hogy ezzel nem tudnak elszámolni. Ezért megfontolásra javasolja az Országgyűlésnek, nem kellene-e visszatérni a korábbi szabályozáshoz és elejét venni annak, hogy a demokrácia ünnepéből néhányan üzletet csináljanak. Felidézte emellett: április 8-án voltak olyan szavazókörök, ahol 2-3 órát kellett várakozni, hogy a választók leadhassák szavazatukat. Ezt elfogadhatatlannak minősítette, és elnézést kért azoktól, akik ilyen méltatlan helyzetbe kerültek, ugyanakkor meg is köszönte nekik, hogy türelmesen, zokszó nélkül várakoztak.

Európa jövőjét érintve Áder János úgy fogalmazott: az Európai Unió néhány vezetője mintha elveszítette volna iránytűjét. A köztársasági elnök azt mondta: az uniós közéletet a világos jövőkép hiánya, a kicsinyes vitákba feledkező politikusok, szellemi restség és unalomig ismételt közhelyek jellemzik. Hozzátette: Helmut Kohl még értette az alapító atyák üzenetét, érdemes lenne visszatérni a gondolataihoz. "Mi egy egyesült, demokratikus, polgárbarát, cselekvőképes és föderális alapvetésű Európát szeretnénk" - idézte az egykori német kancellárt. Végül arra hívta fel az Országgyűlés figyelmét, hogy infokommunikációs forradalom és úgynevezett klímaforradalom zajlik a világban.

Az eskütételt követően egyedüli jelöltként Kövér Lászlót választották házelnökké az új Országgyűlés alakuló ülésének tagjai kedden, titkos szavazással.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.