Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közgyűlés – Segítenek beilleszkedni a pályakezdőknek

2018. március 28. 13:45
Újra élet költözik a Völgyhíd téri volt zeneiskolai épületbe, új intézményvezetőket neveztek ki, mentorprogram indul pályakezdő szakmunkásoknak. Összefoglaló a képviselő-testület márciusi üléséről.

Módosították Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló rendeletet. A módosítás a magáncsőd eljárásra vonatkozik: amennyiben egy magáncsőd eljárást kezdeményező családnak az önkormányzattal szemben tartozása van, annak elengedését, vagy a fizetési feltételek megkönnyítését részben a polgármester, részben a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság hatáskörébe utalta a Közgyűlés.

Intézményvezetőket is kineveztek: a Bóbita óvodát május elsejétől Sándor Edit vezeti, ő a nyugdíjba vonuló Hegyiné Horváth Évát váltja az intézmény élén. A Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye élén újabb öt évvel hosszabbították meg Krámli Ida kinevezését.

Az önkormányzat mentorprogramot indít a szakmunkás végzettséggel először elhelyezkedő pályakezdő fiataloknak. A város, három gazdasági társaság (Jost, Bakonykarszt, Pannontej) és a Veszprémi Szakképzési Centrum együttműködésében kidolgozott program keretében a hiányszakmákban (úgy mint CNC gépkezelő/gépi forgácsoló, lakatos, hegesztő, szerelő, gépgyártástechnológiai technikus, CAD/CAM informatikus, ipari gépész, gyártósori gépbeállító, gépkezelő, pék, cukrász, szakács, édesipari termékgyártó, élelmiszeripari technikus, villanyszerelő, víz- és csőhálózat szerelő, sajtkészítő) elhelyezkedő fiataloknak egy éven át ösztöndíjat fizetnek, valamint mentorok foglalkoznak velük, hogy minél sikeresebbek legyenek és megtalálják a számításaikat a szakmájukban.

Felújítják a Dohnányi Zeneiskola egykori, Völgyhíd téri épületét. Az évek óta üresen álló ingatlant a felújítást követően ideiglenesen a Közigazgatási Bíróság bérli majd. Az újonnan felálló bírói hivatal hosszabb távon a várban, az egykori piarista gimnázium szintén felújítandó épületében működik majd, az ottani munkálatok idejére költözik a volt zeneiskolába.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.