Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

A futball és a fotózás szerelmese kapta az idei Szabad Sajtó díjat

2018. március 13. 18:02
Zwicker Tamást tüntették ki idén a városi Szabad Sajtó Díjjal, elismerve ezzel több évtizedes fáradozásait, melyet a helyi információszolgáltatásban végzett fotósként – többek között a Napló és a Veszprémi7nap lapoknál.

A rendszerváltás óta március 15-én ünnepeljük a magyar sajtó napját, megemlékezve a 1848–49-es forradalom és szabadságharc első napjáról, amikor az első szabad magyar sajtótermék elhagyta a nyomdát. Továbbá arról, hogy a forradalmi ifjúság a 12 pont egyikeként ekkor kiáltotta ki a független polgári szabad sajtót. Ebből az alkalomból gyűltek össze a veszprémi városházán a helyi média képviselői, akiket Hajas Bálint, a Méz Rádió stratégiai igazgatója köszöntött.

Hajas BálintHajas Bálint

­– Az újságírás művészet, amely a tájékozottság élményét nyújtja a helyi polgároknak: mindazoknak, akik reggelente fellapozzák a Naplót, hétvégente pedig a Veszprémi7napot olvassák, és azoknak is, akik az online térben a vehir.hu tudósításain keresztül szemlélik mindennapjainkat. Az újságíró legfőbb feladata, hogy szürke eminenciásként objektíven, gyorsan és pontosan tudósítson, akkor is, ha a szakma társadalmi megítélése nem épp pozitív világszerte ­– zárta gondolatait Hajas Bálint, aki korábban a városi sajtóreferensi pozíciót látta el.

Porga GyulaPorga Gyula

A város első embere, Porga Gyula úgy fogalmazott, a helyi sajtó erőfeszítései miatt ünnepelhetjük meg évről évre a szabad sajtó eszméjét. – A ti munkátoknak köszönhető az, hogy a Veszprém környéki polgárok pontos és hiteles hírekből tájékozódhatnak minden nap. Bízom benne, hogy a politika és a újságírók szabad kapcsolata is jelzi azt, hogy tisztességgel, jószándékkal, egymás mellett és ezért a gyönyörű városért tudunk dolgozni – intézte gondolatait a média munkatársaihoz pohárköszöntőjében.

­– Az is egy szép hagyomány, hogy minden évben elismerjük a helyi média egyik képviselőjének munkáját. Minden szerkesztőségből lehetne választani egy ilyen személyt, éppen ezért nehéz döntés minden évben. Magas presztízsű díjról van szó, amely tovább emelkedett azzal, hogy ezúttal egy egész életpálya munkáját ismertük el Zwicker Tamás kitüntetésével – méltatta a díjazott fotóst Porga Gyula.

Zwicker Tamás és Porga GyulaZwicker Tamás és Porga Gyula

Zwicker Tamás Veszprémben született, és itt folyatta fényképész tanulmányait a Táncsics Mihály Szakmunkásintézetben. Tanulóéveit a Fényképész Szövetkezetnél töltötte, majd a Bakony Művek sajtó- és reklám osztályán dolgozott. Az NB II-es Veszprémi Vasas futballcsapatában több mint négyszáz alakalommal lépett pályára, de a pályafutása végét jelentő sérülése után is a csapat mellett maradt fotósként. Fiával önálló fotószaküzletet nyitott, emellett szinte az összes veszprémi médiafelületen találkozhattunk fotóival az elmúlt három évtizedben. Mindmáig meghatározó alakja a helyi médiának és sportéletnek, munkáját a precizitás és a megbízhatóság jellemzi.

2018-ban Veszprém Megyei Jogú Város Polgármestere a helyi médiában végzett megbízható, pontos munkája, valamint a sajtófotózás területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Zwicker Tamás részére Szabad Sajtó Díjat adományoz.

Zatkalik Dániel
Szalai Csaba
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.