Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Képesek vagyunk legyőzni a rákot

2018. március 8. 15:25
Fotókiállítást és könyvbemutatót szervezett a Csolnoky Ferenc Kórház Onkológiai Centrumában a veszprémi Fagyöngy Egyesület csütörtökön.

Az Ébredés, az új kezdet című könyvben – ahogy az azonos című kiállításon is – Bánhalmi Norbert művészi fotóit láthatjuk, melyeket a rákkal megküzdött nőkről készített. A domináns fekete környezetbe ültetett monokróm aktok egyszerre ábrázolják az életet és mutatják meg a rá telepedő sötétséget. A képeket pedig kiegészítik a mögöttük rejlő történetek, amiket Elek Erika formált szöveggé. Minden kép egy sors, méghozzá egy küzdelmes sors; a szövegben minden sor a szembenézéssel és a küzdelemmel foglalkozik, és miközben feltárja az életért vívott harc közben átélt minden szenvedést és félelmet és veszteséget, azért arra is emlékeztet minket: van remény és érdemes küzdeni.

Némedi LajosNémedi Lajos

Ahogy Némedi Lajos alpolgármester a kiállítás megnyitóján fogalmazott, a legyőzhetetlen is legyőzhető, ha hittel, bizalommal és megfelelő külső segítséggel felvértezve nézünk szembe vele. Hozzátette: a korszerű műszerek és az orvosi tudás fontos, de önmagukban kevesek: a betegség legyőzéséhez kell a lelki erő, amit a betegeknek önmagukban és az őket támogató szeretteikben kell megtalálniuk.

Dr. Hornyák LajosDr. Hornyák Lajos

Dr. Hornyák Lajos, az Onkológiai Centrum vezető főorvosa megköszönte a betegséggel megküzdötteknek, hogy kiállnak és jelzik: küzdeni kell, mert a küzdelemnek van eredménye. Megjegyezte: a centrumnak köszönhetően a betegeknek végre nem kell hosszú órákat utazniuk, hogy megkapják a megfelelő színvonalú kezeléseket. A főorvos méltatta azokat a közösségeket, amelyek mindig készek támogatni azokat, akiknek szembe kell nézniük a rákkal.

A művészet és a gyógyítás kapcsolatáról beszélt dr. Cselik Zsolt, a sugárterápiás osztály vezető főorvosa. Mint fogalmazott, a művészek megjelenítik a gyógyítással járó fájdalmakat és örömöket is. Elmondta: ez a kiállítás adta az első apropót, hogy a művészetnek helyet adjanak a centrum falain, a képek megmutatják, hogy az orvosok és hozzátartozók támogatásával a betegek elindulhatnak a gyógyulás felé vezető úton. A főorvos jelezte, hogy a jövőben további kiállításokat is szívesen látna az intézetben.

dr. Cselik Zsoltdr. Cselik Zsolt

A tárlatot dr. Dávid Gyula, a kórház főigazgatója nyitotta meg, a képeket egy hónapig tekinthetik meg az Onkológiai Centrum Sugárterápiás osztályán. A könyvek elérhetők a Fagyöngy Egyesületen keresztül.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - közölte a HUN-REN Ökológiai Központ. 2024. március 26. 11:54 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.