Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Megszavazták a költségvetést

2018. február 22. 6:00
Elfogadta az önkormányzat 2018-as költségvetését csütörtökön a képviselő-testület.

A költségvetés vitájában Porga Gyula polgármester hangsúlyozta: az idei büdzsé soha nem látott arányú fejlesztést tesz lehetővé. A polgármester szerint a tények cáfolják az önkormányzati törvényt érő kritikákat, a települések számára a hitelek jelentették a korlátokat, amikor kormányzat ezeket a terheket átvállalta, akkor adta meg az igazi szabadságot az önkormányzatoknak.

Porga GyulaPorga Gyula

Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője megköszönte, hogy a városvezetés beépítette a költségvetésbe a frakció javaslatait. Ezek alapján többletforrás jut a kulturális egyesületeknek, kiemelten támogatják az állatvédő szervezeteket, külön keret jut az olimpikonok felkészülésére, a nyugdíjasok támogatására és a fiatalok éve programjainak továbbvitelére. Saját választókerületével kapcsolatban megjegyezte: örül, hogy idén elkészül a kerékpárút Szabadságpusztára, amit így még biztonságosabban lehet majd megközelíteni.

Ovádi PéterOvádi Péter

Czaun János (Fidesz-KDNP) szerint ez az időszak méltán vethető össze Veszprémnek a 18-19. századok fordulóján tapasztalt fejlődésével, amikor a színház és számos más közintézmény épült. Saját körzetéről kijelentette: közel milliárdos nagyságrendű fejlesztések valósulhatnak meg Kádártán és Gyulafirátóton, ahol óvoda épül, orvosi rendelők és utcák újulnak meg. Baumgartner Lajos (Fidesz-KDNP) körzetében is várhatók nagy beruházások: majdnem 800 millió forintból újjáépül az Egry úti óvoda, az egyetemi városrészben 15 millió forint értékben épülnek járdák, a Hóvirág lakótelepen megújulnak a zöldfelületek.

Czaun JánosCzaun János

Hartmann Ferenc, a Demokraták Veszprémért frakcióvezetője szerint a magyar önkormányzatok kiszolgáltatottá váltak, arra van pénz amire a hűbérúr, a kormányzat adni akar, az önkormányzatok mozgástere kicsi. Mint mondta, a költségvetés Janus-arcú, és a szebbik oldal csak az egyik fele: a kulturális negyed, az uszoda és az állatkert fejlesztése az ellenzék számára is támogatható. Kevésbé szép a Janus-arc másik orcája: a város nem fejlődhet az ide vezető közlekedési lehetőségek erősítése nélkül. Középtávon nincs kormánydöntés a nyolcas főút déli elkerülőjének fejlesztéséről, a 82-es út Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő szakaszának megépítéséről.

Hartmann FerencHartmann Ferenc

Némedi Lajos (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy a Közalkalmazotti Érdekegyeztető Tanács által megfogalmazott kérésének – a közalkalmazottak 2018-as cafeteria összegének havi ötszáz forintos emelésének – igyekeznek eleget tenni. Dr. Strenner Zoltán (Fidesz-KDNP) megjegyezte: körzetében a parkolás a legnagyobb probléma, a költségvetésben szerepel keret ennek enyhítésére is. Hegedűs Barbara (Fidesz-KDNP) saját választókerületéből az északi iparterület fejlesztését, a Pápai út felújítását és a kelet-nyugati közlekedési tengely első szakaszának megépítését emelte ki, hozzátéve: a Házgyári úton bérlakásokat alakítanak ki, miközben a városrész oktatási intézményének felújítása is folytatódik.

Hegedűs BarbaraHegedűs Barbara

Halmay György (Fidesz-KDNP) az oktatási kiadásokkal kapcsolatban kiemelte: 23 millió forint jut óvodafelújításra, két intézmény pedig hamarosan teljesen új épületbe költözhet. Hat új óvodapedagógus állást hoztak létre az intézmények kérésének megfelelően, és a városban a törvény által előírtnál magasabb szintű diákétkeztetés működik. Tóth Györgyi (Fidesz-KDNP) az állatokat védő szervezetek támogatását dicsérte felszólalásában.

Gerstmár Ferenc (LMP) azt kritizálta, hogy bérlakásfejlesztésre és az autóbusz-állomány cseréjére nincs forrás. Mint mondta, évről évre azt halljuk, hogy mennyivel könnyebb az önkormányzatok helyzete, arról azonban nem esik szó, hogy kik voltak felelősek az önkormányzatok eladósodásáért, és hogy milyen árat kell fizetni az adósságátvállalásért. Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) a közalkalmazotti cafeteria még nagyobb arányú növelését javasolta, és szintén kritizálta a bérlakásépítések hiányát. Megjegyezte: a városban még mindig vannak olyan utcák, ahol hiányzik a közvilágítás, például Jutaspusztán. Katanics Sándor (Demokraták Veszprémért) szerint vitán felül áll, hogy a város töretlenül fejlődik, de az a kérdés, hogy a rendelkezésre álló források tükrében milyen minőségű ez a fejlődés? Mint mondta, ma nyomaiban sem lelhető fel az az önkormányzatiság, amit annak idején többek között Horváth Balázs megálmodott, gondnokság alá kerültek a települések.

Gerstmár Ferenc, Forgóné Kelemen JuditGerstmár Ferenc, Forgóné Kelemen Judit

Brányi Mária (Fidesz-KDNP) szerint Veszprém a magyar önkormányzatok között jó helyzetben van. A város kiemelten kezeli a kultúrát, sportot, a szabadidő hasznos eltöltését. A vagyongazdálkodás korrekt, az ingatlanportfólió összeállítása tudatos. Hozzátette: ha tavaszal átadják a nyolcas út várpalotai elkerülő szakaszát, Veszprém és a főváros között végig minimum 2x2 sávos gyorsforgalmi úton lehet közlekedni. Takács László (Fidesz-KDNP) a közbiztonságot méltatta, amiben Veszprém élen jár a megyeszékhelyek között. A város idén 20 millió forintot költ a közterületi kamerarendszer fejlesztésére. Stigelmaier Józsefné (Fidesz-KDNP) a nyugdíjasoknak adott támogatásokat, kedvezményeket méltatta, saját körzetéből pedig a Halle utcai parkolási kapacitás bővítését emelte ki.

Brányi MáriaBrányi Mária

A költségvetést 13 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc Minél nagyobb összegről dönthetnének közvetlenül az emberek, annál nagyobb lenne az állampolgári érdeklődés is – véli a képviselő. 2024. március 25. 11:24 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Veszprémben az ellenzék szerint is ilyen jól mennek a dolgok? választás 2024 Veszprémben az ellenzék szerint is ilyen jól mennek a dolgok? Hogyan lehet jellemezni azt a teljesítményt, amikor a végeredménynek csupán 0,11%-án szeretne módosítani valaki? Márpedig a legutóbbi közgyűlésen pontosan ez történt, amikor az amúgy általában szürke napirendi pontok között ott volt Veszprém 2024-es költségvetésének vitája is, amihez a helyi ellenzék  egy módosító indítványt nyújtott be, ami a teljes büdzsének csupán a 0,11%-át érintette. 2024. március 5. 14:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.