Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Kész Zoltán sem elégedett a saját munkájával

2018. január 12. 4:00
A képviselőnek mindenről a Fidesz jut eszébe. Kész Zoltán vádaskodik, magyarázkodik, felelősséget sem vállal. Interjú.

Elégedett a ciklusban végzett munkájával?

Az elégedettség elkényelmesít, én pedig dolgozni szeretek. Sajnos a Fidesz és helyi párttitkárai fő feladatuknak tartják, hogy akadályozzanak közös választópolgáraink képviseletében, a veszprémi érdekek helyett gyáva módon a pártdirektívához igazodnak. A városból egy fideszes sem támogatta azt a parlamenti költségvetési módosító indítványomat, amely forrásokat rendelt a miniszterelnök által megígért, de meg nem valósuló veszprémi beruházásokhoz. Ilyen városárulás mellett is sikerült megvédeni a Pannon Egyetemet, segíteni a bajba jutott iskolákon és hosszas helyi egyeztetés után parlamenti határozati javaslatot benyújtani a társasházban élők érdekében. Ez utóbbit is a fideszes többség szavazta le a parlamenti bizottságban.

Némi elégedettséget akkor érzek majd, ha a választáson másodszor is legyőzöm az állampárti jelöltet.

Mit sikerült megvalósítania a választókerületben? Mire a legbüszkébb? Az elkerülőutat, mint fő célkitűzést nem sikerült megvalósítania.

Veszprém megmaradt annak, ami évszázadok óta: nyitott, felvilágosult polgári városnak, amely elutasítja az autokratikus berendezkedést. Az ország érdeke 2015-ben a Fidesz kétharmados hatalmának a lebontása volt, és most is országos érdek az állampárt legyőzése. Ami pedig jó az országnak, az jó Veszprémnek is. A választókerülethez tartozó 24 település nyertese ennek a korszaknak: képviselőségem három éve alatt több uniós pályázati forrás érkezett ide, mint elődöm, Navracsics Tibor 2010-2014 közötti ciklusában, amikor ráadásul miniszter volt.

Ha a kérdése konkrétan a veszprémi déli elkerülő négysávossá tételére vonatkozik, akkor jelzem: ez nem az én kampányígéretem volt, hanem a Fideszé. Három éve, négy éve és nyolc éve egyaránt.

Hány miniszterrel, államtitkárral egyeztetett Veszprém kapcsán? Például a 8-as számú főút kapcsán?

Több mint 350 önálló beadványt terjesztettem be a parlamentben az elmúlt három évben, csaknem tízszer annyit, mint Navracsics Tibor 2006 és 2010 között. Ő akkor a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetőjeként komoly befolyással bírt, mégis alig képviselt veszprémi témákat a Házban.

Az ígéretek betartását és megoldásokat szorgalmazó szakmai megkereséseimre folyamatosan kitérő választ adtak a miniszterek és államtitkárok. Ma Magyarországon a miniszterekkel való puncsolás a kiépülő földesúri rendszer vazallusainak kiváltsága. Ezek a képviselőknek látszó párttitkárok a miniszteri jópofizásokat a települések fenyegetésére, zsarolásra és megfélemlítésre használják, ami inkább befolyással üzérkedés, mintsem politikai cselekedet. Ezzel szemben én azokat a szakmai tisztségviselőket kerestem meg, akik még nem pártkinevezettek, és egy-egy pályázat előkészítésében vesznek részt. Velük együttműködve, de az ő érdekeiket védve csendben segítettem sok pályázat ügyét.

Magyarország nyugati partnerországaival is fontos kapcsolatokat ápoltam Veszprém érdekében, több nagykövet is Veszprémbe látogatott a meghívásomra. Jellemző a helyi közállapotokra, hogy e találkozók egyikén sem képviseltette magát Veszprém önkormányzata, holott mindig meghívtuk a polgármestert. Ennek egy nyilvánvaló oka van: míg én 75 ezer választópolgárt képviselek, a fideszes politikusok kizárólag Orbán Viktort.

Kész zoltán- Archív fotó: domján attilaKész zoltán- Archív fotó: domján attila

Egyik fő kritika önnel kapcsolatban, hogy alig jár bizottsági ülésre, és hogy ritkán tart fogadóórát.

A lezüllesztett bizottsági munkában érdemi vita nincs, a kormányoldali többség viharos gyorsasággal, sokszor olvasatlanul fogadja el a pártdirektívát. Ennek ellenére minden olyan ülésen részt veszek, amely nem ütközik a választókerületi munkámmal, de egyet tudomásul kell venni: első a választó. A fogadóórával kapcsolatos kérdését pedig köszönöm: minden hónapban fix időpontban tartok fogadóórát, ezen kívül házhoz megyek a választókhoz. Most futó aláírásgyűjtésünk – amely azt célozza, hogy legalább néhány gyorsvonat a korábbiakhoz hasonlóan újra megálljon Hajmáskéren – is egy fogadóórától datálható.

2016-ban a 9 legtöbbet hiányzó képviselő közé tartozott. Ez nem hátráltatta a munkáját?

Ez ténybeli tévedés, ám kifejezetten hálás vagyok önnek, hogy ennyire szívén viseli a parlamenti munka fontosságát, hiszen így van módom emlékeztetni: létezik olyan párt, amelynek országgyűlési képviselői éveken keresztül be sem jártak a parlamenti ülésekre. Ez a párt a Fidesz volt a 2006-2010 közötti ciklusban.

Eddig 20 felszólalása volt a parlamentben, amiből csak 4 érintette a választókerületét. Joggal merül fel az a kritika, hogy Önnek nem Veszprém és környéke a legfontosabb.

Kevesen tudják, hogy én nem akkor szólalok fel, amikor akarok. Leginkább napirend után, éjszaka van alkalmam beszélni a jelenlegi szabályok értelmében. Az ellenzéki képviselők felszólalási lehetőségeit a Fidesz arcpirító módon korlátozta, egyetértek önnel, hogy az lenne demokratikus, ha több lehetőséget kapnánk. Méltó lenne Veszprémhez, ha minden képviselőjelölt a kampány elején ígéretet tenne: első intézkedésként házszabályi módosító indítványt nyújt be az új parlamentben annak érdekében, hogy minden választott képviselő egyenlő jogokkal bírjon. Ha ezt a társadalmi missziót a Vehír felvállalja, első leszek, aki ígéretet tesz. Ha meghallgatta a felszólalásaimat, akkor tudja, hogy valamennyi az itt élők érdekeit szolgálta. Hiszen nem csak a Pannon Egyetem elleni merénylet, a 8-as út visszavont fejlesztése vagy a korrupt helyi fideszes képviselők ügye fontos. Fontos volt érvelni például a civiltörvény ellen is, hiszen itt is léteznek megbélyegzett civil szervezetek. Fontos tiltakozni a letelepedésikötvény-biznisz ellen, hiszen nem tudjuk, hogy a húszezer ellenőrizetlenül érkezett, súlyos eurószázezrekért vásárolt belépővel Magyarországon keresztül Európába engedett Rogán-migráns közül hányan élnek Veszprémben vagy környékén.

Kész Zoltán archív- fotó: Domján AttilaKész Zoltán archív- fotó: Domján Attila

Bizakodó a választás kapcsán? Azért kérdezem, mert sem a DK, sem az MSZP nem támogatja önt.

Ilyen állítást tényként kezelni talán még az orosz titkosszolgálat sem merne. Ami bizonyos: több párt és szervezet biztosított elvi támogatásáról, mint 2015-ben. Az is biztosnak látszik, hogy egyedül én vagyok képes ellenzéki győzelmet szerezni a választókerületben. Az általam ismert legutolsó közvélemény-kutatások szerint 6-8 százalékponttal vezetek minden jelölttel szemben, beleértve az állampárt delegáltját is. Számomra az itt élők fontosabbak a pártelnököknél. Biztos vagyok benne, hogy mindkét csoport tagjai – a választók és a pártelnökök is – egyénenként eldöntik majd, hogy akarnak-e kormányváltást vagy sem.

Egy '56-os szervezet legutóbb lemondásra szólította fel. Mit gondol erről?

Szégyent hoz Veszprémre ez a szervezet, amelynek elnöke egyszer egy fasisztát tüntet ki, máskor meg boldogan fújja a Fidesz-kottát. Nem hallottam, hogy ez a szervezet egyszer is megszólalt volna akkor, amikor az orosz propaganda az 1956-os forradalmat fasisztának nevezte nemrég. Igaz, akkor az állítólag nemzeti Fidesz is csak lapított, nehogy a gazdájuk, Vlagyimir Putyin megharagudjon. Miféle ’56-os szervezet az, amely állampárti utasításra egy vidéki ellenzéki képviselővel foglalkozik ahelyett, hogy az újra erősödő orosz befolyás ellen tiltakozna? Amit ez a szervezet tesz, az 1956 emlékének és eszméjének a meggyalázása.

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.