Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A MÁV 96 százalékban megnyerte a Mal elleni kártérítési pert

2017. november 29. 15:12 // Forrás: mti
A MÁV Zrt. 96 százalékban megnyerte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. elleni kártérítési pert a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának szerdán kihirdetett ítélete szerint.

A bíróság arra kötelezte az alperes Mal Zrt.-t, hogy 15 napon belül fizessen ki a felperes MÁV-nak 369 millió 630 ezer 896 forint főkövetelést, a számlák keletkezésétől törvényesen járó késedelmi kamatot, továbbá 12 millió 536 ezer 846 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a bíróság a MÁV keresetét elutasította.

A Mal Zrt. Ajka melleti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap elmosta a vasúttársaság Székesfehérvár-Szombathely vonalán az Ajka-Devecser közötti 1,5 kilométeres vasúti szakaszt, emiatt a MÁV-nak kára keletkezett. A vasúttársaság kártérítési igénye 380 millió 793 ezer 665 forint volt.

vehir.hu
további cikkek
Fenntartotta a Kúria a Mal Zrt. három egykori vezetőjének jogerős ítéletét Fenntartotta a Kúria a Mal Zrt. három egykori vezetőjének jogerős ítéletét Fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletének hatályát a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben a Kúria pénteken nyilvánosan kihirdetett döntésével. 2020. november 29. 4:30 A mai napig megdöbbennünk, ha kimondják: vörösiszap vörösiszap A mai napig megdöbbennünk, ha kimondják: vörösiszap Napra pontosan 10 éve történt a kolontári-iszapkatasztrófa. Cikkünkben felidézzük óráról órára, napról napra a tragédia és az azt követő emberfeletti helytállás minden lényegesebb mozzanatát. 2020. október 7. 15:00 Súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét a vörösiszap-perben Súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét a vörösiszap-perben Súlyosította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla pénteken az első fokon eljáró Győri Törvényszék bűnösséget megállapító ítéletét a vörösiszap-perben. 2019. december 13. 11:53 Felmentésüket kérték a vörösiszap ügy vádlottai Felmentésüket kérték a vörösiszap ügy vádlottai A vörösiszapper mind a tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte pénteken az utolsó szó jogán felszólalva a Győri Ítélőtáblán. A másodfokú eljárásban egy hét múlva, december 13-án hirdetnek ítéletet. 2019. december 6. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.