Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Közös erővel Veszprém biztonságáért

2017. május 30. 15:05
Sajtótájékoztatót tartott az Alkohol – Drogsegély Ambulancia kedd délelőtt a BM-16-MA kóddal rendelkező bűnmegelőzési pályázat programjainak bemutatása alkalmából. A sajtótájékoztatónak a pályázat egyik résztvevője a Club CashBox adott otthont.

A pályázat célja, ahogy a neve is mutatja, a bűnmegelőzés és a jövő, elsősorban a fiatalok jövőjének a biztonsága. A pályázatban a széleskörű összefogásnak köszönhetően az egyesület 8.749.000 Forintot nyert. Ez önrésszel kiegészítve 9.247.750 forintból valósulhat meg.

Neubauer Tamás alezredes a Fejér Megyei Rendőr főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője elmondta, hogy a pályázat az egyoldalú kommunikációt hátrahagyva, hatékony, formabontó és a célközönséget könnyen elérő, tehát egy komplex program keretében jön létre.

Dr. Ipsits CsabaDr. Ipsits Csaba

A tervek szerint több program összevonásával, és a Veszprém biztonságáért tenni akaró szervezetek által valósul meg a sikeres program Dr. Ipsics Csaba, a Veszprém Rendőrkapitányság vezetője szerint. A rendőrség a pályázat megvalósításában és a szakmai irányelvek kidolgozásban tud szerepet vállalni. A program része a biztonságos szórakozóhelyek biztosítása, melyet a helyszín és a személyzet felmérésével tudják elérni. Ez azt jelenti hogy a szórakozóhelyeken dolgozók egy olyan képzésben vesznek részt, mely a konfliktusok kezelését tanítaná meg, ezzel is megelőzve a bűncselekményeket. Az összefogás reményében a bűncselekmények számát is csökkenteni és városunkat még otthonosabbá tudják tenni.

Takács LászlóTakács László

A pályázat egyik markáns része a Holdsugár program, melyről Takács László, önkormányzati képviselő beszélt. A Holdsugár sport pontot a Haszkovó lakótelepen hozzák létre. A rendszeresség, az éjszakai nyitvatartás és az ingyenesség mellet fontos jellemzője a sport pontnak, hogy alkohol, cigaretta és drogmentes hely lesz. Itt a gyermekek étkeztetése is meg lenne oldva, a helyi nyugdíjasklub közreműködésével.

Ádám Sándor, a Club CashBox tulajdonosa örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy a pályázatban részt vegyen, hisz számára is fontos, hogy

a fiatalok biztonságban tudjanak a városban szórakozni, és a vendégek ne legyenek sem áldozatok, sem bűncselekményt elkövetők.

A pályázat keretén belül a szórakozóhelyet prevenciós előadások megtartására is felajánlotta.

Rácz László és Ádám SándorRácz László és Ádám Sándor

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara is együttműködő partnerként jelen van a pályázatban. Rácz László, a Kamara elnöke elmondta, hogy már hosszú évek óta vesznek rész bűnmegelőzési projektekben. Brossúrák, tablók készítésével és lakossági fórumokon hirdették eddig a bűnmegelőzés fontosságát. Az elnök elmondta, hogy a

szórakozóhelyek biztonsága érdekében a hely házigazdája korlátozhatja a vendégek számát, akár felső életkor meghatározásával, valamint az alkohol fogyasztás mennyiségét is megszabhatja.

Rácz László a biztonsági személyzet fontosságára is felhívta a figyelmet, akik szintén jelzőrendszerként szolgálhatnak a bűnmegelőzésben.

A sajtótájékoztató végén bemutatták a pályázat keretein belül létrehozott vagyonvédelmi eszközöket, melyek a továbbiakban az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központban lesznek megtekinthetőek kiállítás formájában.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.