Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkezdődött a tanév

2016. augusztus 31. 21:22
Veszprém legtöbb középiskolájában szerdán rendezték meg a tanévnyitó ünnepélyeket.

„A 2016/17-es tanévet megnyitom!” A mondat, amit a legtöbb diák valószínűleg nem akart hallani, a legtöbb intézményben azonban szerdán bizony elhangzott.

Ezzel megkezdődött a 2017. június 15-ig tartó, iskolatípustól függően 180-182 tanítási napból álló tanév, amit három szünet szakít majd meg: az őszi november 2. és 4., a téli december 22. és január 2., valamint a tavaszi április 13. és 18. között.

Az új tanév jelentős változásokat hozott: átalakult a szakképzési rendszer, a változásokkal kapcsolatban itt írtunk.

Németh Ferenc és Eveli PéterNémeth Ferenc és Eveli Péter

Különösen nagyot változott a világ a Táncsics Mihály Szakközépiskolában, ahol Eveli Péter vette át az intézmény irányítását, és tartotta meg első igazgatói évnyitó beszédét szerda délután az iskola aszfaltos pályáján. Az igazgató a Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem átadásával köszönte meg Németh Ferenc korábbi kollégiumi vezető munkásságát, akit Ladányi Tamás váltott az intézményegység élén. Az iskolában nem csak személyi változások történtek, megújult a képzési kínálat is: indítottak műemléki fenntartó technikus, magasépítő technikus, elektronikai technikus és faipari technikus képzéseket, és elindult a szakiskolát végzettek középiskolája is.

vehir.hu
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.