Két okból szeretem a táncszínházi előadásokat. Az egyik tulajdonképpen roppant prózai: mert amióta az eszemet tudom, elbűvöl ennek a mozgáskultúrának minden válfaja.
A másik, azt hiszem, már egy kicsit érdekesebb: táncszínházba járni azért is jó, mert onnantól kezdve, hogy a szereplők csak a mozdulataikkal, nonverbális formában kommunikálnak, lényegében azt olvashatok ki a színpadon látottakból, amit csak akarok. És az, hogy hogyan interpretálom az előadást, végső soron sokkal többet árul el önmagamról, arról, ahogy a világot látom, vagy éppen amit a világból látok.
Mindezzel csak arra kívánok rámutatni, hogy az itt leírtak valószínűleg csak egy jelentésrétege a Veszprémi Táncműhely darabjának, másrészt pedig arra, hogy senkit ne riasszon el a kortárs táncszínháztól az, hogy úgy érzi, nem érti, mit akarnak kifejezni a táncosok. Mert nem ez a lényeg. Hanem hogy a darab valamit elindítson. Ahhoz pedig nem kell színházi esztétának lenni, csak nyitottnak.
Szóval - hogy a hosszas felvezető eszmefuttatás után végre rátérjek a lényegre – a Faun-Nimfa-Danaida kifejezetten szerencsés abból a szempontból, hogy rengeteg asszociációt hív elő, miközben beszél arról, hogyan határozza meg egy idősödő férfi önmagát egy fiatal lány és egy középkorú nő tükrében, hogyan hullik le magabiztosságának álarca és miként próbál meg dominánsnak maradni kapcsolataiban, amikor vonzereje már némileg megkopott.
Első esetben ez nem tűnik túl nehéznek számára: a Krámer György játszotta alak bár első pillantásra is küzd némi bizonytalansággal, annyira azért még hiú, hogy dacoljon az idővel és folyamatosan tágítsa beszűkülni kezdő kis birodalmát. Szép lassan, megfontoltan csúsztatja egyre kijjebb és kijjebb a fa építőkockákat, majd később szinte már túljátszott gondoskodással épít belőlük utat hamvasan fiatal tanítványának (Iker Bianka). Igazi modern Faun ő, akit megrészegít nimfája ifjonti bája és lelkesedése, a másik oldalon pedig valószínűleg az ő élettapasztalata és tudása az, amitől képes vonzóvá válni a fiatal lány számára, és amelyek elfedhetik jellemének kevésbé tetszetős vonásait is, amíg valaki rá nem mutat azokra.
Ez a valaki jelenleg egy középkorú nő, akit már koránt sem olyan egyszerű meghódítani. Itt bizony keményen játszmázni kell, félig-meddig átengedni a gyeplőt, aztán ha ez a módszer se jön be, akkor odacsapni a lovak közé, erőt demonstrálni, megmutatni, mégis ki a férfi.
Turós-Máté Kinga Danaidája a legkomplexebb szereplő ebben a történetben, és akinek az alakítása a legtöbb képet hívja elő. Benne van a modern, független nő, aki maga kívánja felépíteni életét, s aki egyedül is megállja helyét, így aztán egy ügyes csavarral eltangózik a férfi elől, igaz, titkon azért ő is vágyik a szeretetre, az ölelésre. De megalkudni nem hajlandó: ha átmenetileg sikerül is leigázni, később felveszi a kesztyűt és harcol – noha látszik, az élmény azért megtörte. Figurája – főként a másik két szereplő vonatkozásában – finom párhuzamot von Szabó Magda azonos, A Danaida című regényével, ahol a főszereplő önként engedi át a férjét nevelt leányának; megjelenik benne Danaosz király lánya, Hüpermnésztra és 49 testvére, akiket férjhez kényszerítettek, majd azt a parancsot kapták apjuktól, hogy a nászéjszakán öljék meg alvó férjurukat, s tettükért később örökre meglakoltak; de eszünkbe juthat a Szentivánéji álom legyőzött amazonkirálynője, Hyppolita is, akiről valójában soha nem tudjuk meg, házassága Theseussal bizonyosan az időközben született szerelem beteljesülése, vagy egy leigázott nő jussa.
Sok ilyen kis apró rezdüléssel lehetne folytatni még a sort (mint a hazafias szimbólumból a feminista mozgalmak arcává váló Rosie the Riveter karmozdulata), amik színezik a képet, és amiktől számomra igazán izgalmassá és többé tudott válni a darab, hiszen önmagában a központi téma akár túlbeszélt (túltáncolt) is lehetne. Így viszont kaptunk egy okosan összerakott, formailag letisztult, de szimbolikájában gazdag produkciót, ami után remélem, lesz lehetősége az alkotóknak arra, hogy ne csak három év múlva álljanak elő ismét önálló darabbal, hanem a közelgő Tánc Fesztiválja emelt dózisán kívül év közben is gyakrabban láthassunk táncszínházi előadásokat.
