Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Frim Jakab Emlékéremmel díjazták Porga Gyulát

2015. március 27. 17:22
Porga Gyula, Veszprém MJV polgármestere Frim Jakab Emlékérem díjat vehetett át március 27-én (pénteken) Kövér Lászlótól, a Magyar Országgyűlés elnökétől, a rendezvény fővédnökétől.

Budapesten, a Parlament Vadász-termében tartott ünnepségen az Értelmi Fogyatékossággal Élők És Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) azon szakembereket, illetve közéleti személyiségeket tüntette ki, akik tevékenységükben megkülönböztetett figyelmet fordítanak az értelmi fogyatékosság ügyére, valamint érdekvédelemre és figyelemreméltó eredményeket értek el ezeken területeken.

Az emlékérem névadója, Frim Jakab (1852-1919) gyógypedagógus- és tanító, aki emberközpontú szemléletével, folyamatos, fejlődésre törekvő szakmaiságával a magyar gyógypedagógia egyik meghatározó alakja volt. Munkássága során elsőként tárta fel Magyarországon az értelmi fogyatékossággal élő emberek nehéz helyzetét, és hozott létre számukra megfelelő nevelőintézetet Rákospalotán, 1875-ben.

Az 1990-ben alapított emlékérmet a számos kiváló szakember mellett jogi szervezetek és polgármesterek is kiérdemelték. A díjazottak sorához csatlakozott Porga Gyula is, Veszprém MJV polgármestere, aki városvezetői tevékenységében kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élők érdekvédelmére és életkörülményeinek javítására. Hatáskörében több olyan konkrét fejlesztést és programot indított el Veszprémben, amelyek segítik az értelmi fogyatékossággal élőket a teljes élethez fűződő alapvető jogaik érvényesítésében. Kiemelendő a 2014-ben megvalósított KULCSprogram, amelynek köszönhetően hat fiatal költözhetett be első, önálló otthonába.

Porga Gyula mellett Frim Jakab Emlékéremmel díjazták Bernáth Ildikót is, a támogatott lakhatás nagykövetét.

Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ)
A szervezet 1981-ben alakult szülői kezdeményezésre, és az eltelt 33 év alatt egyedülállóan országos lefedettségűvé vált. A szövetség célja az értelmi fogyatékos személyek és családjaik mindennapjainak támogatása, szakemberek képzése, céljaik iránt érzékeny magánszemélyek és cégek megszólítása. Tagságuk jelenleg több mint 22 000 egyéni és 100 jogi személyiségből áll.

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. ma 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.