Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Szerdán: óvodapedagógiai nap

2008. április 14. 21:28
Immáron kilencedik alkalommal találkoznak szakmai fórumukon a Veszprém megyei óvodapedagógusok – tájékoztatta honlapunkat Kaiser Márta, a pedagógiai intézet vezetője.
 

A rendezvénynek ezúttal is a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat a főszervezője és lebonyolítója. Az idei találkozó az „Eredményesség, hatékonyság, minőség az óvodai munkában” címet kapta, s e tematikának megfelelően várja vendégeit a VEAB-székházba (Vár u. 37.).

A meghívottak és az érdeklődők először egy tájékoztatót hallhatnak az óvodákat érintő aktuális jogszabályi változásokról. Ez többek közt azért is fontos, mert ma – a jogszabályokban előírtak szigorú betartása mellett – bárki nyithat, üzemeltethet óvodát (a megyében számos alapítványi, magán, egyházi, önkormányzati, közös fenntartású stb. kisdedóvó működik már), ám így is előfordul (ld. „Bekebelezett falusi iskolák” c. írásunkat), hogy a működtetés közben jogok sérülhetnek, olykor az intézmény fenntartása is veszélybe kerülhet. A témában az Oktatási és Kulturális Minisztérium óvodai referense, Kovács Erika tart előadást.

A folytatásban a pedagógia és az orvoslás hatása címmel a hallás, a beszédfejlődés és a tanulási képességek összefüggéséről lesz szó dr. Schneider Júlia gyermekorvos előadásában.

A szerdai fórumon a hátrányos helyzetű gyermekek nevelési kérdései mellett szó lesz a testi nevelés innovatív elképzeléseiről is.

Az óvodapedagógiai nap tradicionális része a vezető szerepet betöltő intézmények bemutatkozása. Idén a veszprémi Vadvirág, az ajkai és litéri óvodák képviselői osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel.

Kaiser Márta igazgató érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a fórum nyitott, s az elsősorban érintett óvodapedagógusokon kívül várják akár a bölcsődék, akár magánszemélyek érdeklődését, megjelenését is.

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.