Nyikorog a demokrácia fogaskereke Veszprémben

Szerző: Szausev Xénia | 2010. szeptember 03. | 44 hozzászólás

Hartmann Ferenc: Ne csak szimpatizáljanak velünk, hanem szavazni is menjenek el, ezzel segíthetik a plurális demokrácia erősítését.

A MSZP városi szervezete az ajánlószelvények gyűjtésének tapasztalatairól, eredményeiről és „vészjósló” jövőképükről tartott sajtótájékoztatót. Hartmann Ferenc frakcióvezető, a párt – már hivatalosan is bejegyzett – polgármesterjelöltje megköszönte a választópolgárok támogatását s közölte: vannak jelöltjeik, akik a vártnál jóval több szelvényt gyűjtöttek be sőt, egyesek  a tízszeresét annak, amire számítottak.


Hartmann Ferenc

- Mi nem alkalmazunk cédulagyűjtő hadseregeket. Nem írtunk alá etikai kódexet sem, mert a választások során mindig az általános politikai etikai alapelvvel dolgoztunk. Nem zavartuk unos-untalan, erőszakosan, jogszabályokba ütközően a polgárokat és nem vezetünk nyilvántartást sem – mondta Hartmann, majd Szilágyi János, a belvárosban induló képviselő  fejtette ki hosszasan a véleményét a kopogtatócédulák gyűjtéséről és más pártok gyakorlatáról.


Szilágyi János és Hartmann Ferenc

„Ez egy nemzeti tragédia” – fogalmazott Szilágyi,  aki szerint nyikorog a demokrácia fogaskereke Veszprémben.

- Folytatódik a választók átverése, a közpénzek ismét pártérdeknek vannak alárendelve. Gyenge a szakmai és erkölcsi felhozatal. Az indulók zöme nem kidolgozott programokkal, hanem a másik lejáratásával igyekszik nyerni – jegyezte meg, majd hangsúlyozta, meg kell tisztulnia a közéletnek, a városnak is.

Katanics Sándor szerint, itt az idő kimondani, hogy „ez a gyűjtési módszer kudarcot vallott”. Majd elmesélte cédulagyűjtési élményeit, hangoztatván, büszkék arra, hogy nem más - főként a fidesz -  módszereit alkalmazták.

Hartmann Ferenc beszámolt a listavezetőkről. "Precedens jellegű” ügynek minősítette, hogy miután az országos választási bizottság regisztrálta a jelöltjeiket kiderült, hogy  a veszprémi képviselőként induló  Szilágyi Jánost a rendszer nem vette figyelembe, mert  Balatonfőkajáron is indult polgármesterjelöltként.  A technikai probléma végül megoldódott, sőt jogi állásfoglalás is született.

- A kampány idején fórumokat, utcai találkozásokat is szervezünk, és kérjük az embereket, ne csak szimpatizáljanak velünk, hanem szavazni is menjenek el, hiszen ezzel segíthetik plurális demokrácia erősítését és annak működését – mondta végül Hartmann Ferenc.

A sajtótájékoztatón ismertették helyi szocialisták kompenzációs listáját: Hartmann Ferenc, Katanics Sándor, Mazák György, Surányi Józsefné, Kocsis József.

Cikkeink szabadon átvehetők a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez 44 hozzászólás érkezett. Hozzászólások megtekintése

Új hozzászólás

Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a vehir.hu szabályzatát.