VRC: Új edző, új kihívások

röplabda vehir.hu Forrás: companyvrc.hu / vehir.hu 2010. 07. 22. 19:34

A következő idénytől Nyári Sándor irányíthatja a Lovassy gimnázium tornatermébe költöző veszprémi férfi röplabda-csapatot.

Komoly nehézségekkel kell szembenéznie az Extraliga negyedik helyezett együttesének. A kiváló szakember, Szabó Gábor távozásával ugyanis nemcsak vezetőedzőjét, játékosát is elveszette a bakonyi együttes.

További nehézséget jelent, hogy a névadó Company Nyelviskola a jövő évben már nem tudja biztosítani az eddigi támogatását, amely az edzők és játékosok juttatásait fedezte. A vezetőség véleménye szerint a város sem "tud" kellő segítséget nyújtani számukra, hiszen évek óta ugyanaz a támogatott kör és mérték is, függetlenül az egyes résztvevők eredményeitől.

A nehéz és kilátástalan helyzet ellenére a vezetőség pozitívan és reményekkel teli vághat neki a jövőnek, hiszen a közelmúltban több kérdőjel már megoldódott.

Augusztus első hetében írhatják alá a felek azt a háromoldalú szerződést, amellyel a Lovassy Gimnázium tornatermébe költözhet a felnőtt csapat.

A csapat ráadásul két játékossal is erősödhet. Németh Zoltán biztosan érkezik, Kaposi Tamás jövője még bizonytalan. Előbbi többszörös utánpótlás válogatott szélső ütő, aki Dunaújváros és Sümeg után tér Veszprémbe. Utóbbi játékosra a nevelő egyesület Sümeg is igényt tartana, nehezen engedi el a fiatal tehetséget. Az ifjúsági válogatott liberó játékosra számítanak Veszprémben, s remélik, hogy szeptembertől a mieink mezében fog játszani.

A klub köszönetét fejezte ki minden eddigi játékosnak, akik kivétel nélkül beleegyeztek a nehéz anyagi helyzetbe és a továbbiakban is az egyesület színeiben fogják ütni a labdát.

A junior és ifi korosztály vezetését és edzését az egy évet kihagyó Holdinger Szilárd veszi át újra. Külön edzéssel készíti fel csapatait a bajnoki mérkőzésekre, valamint részt vállal a korosztály ügyeinek intézésében is.

A vezetőedző posztra Nyári Sándort kereste meg az egyesület. Az elismert szaktekintély a tavaly bajnok és kupagyőztes BSE kispadjáról érkezik. A többszörös bajnok és kupagyőztes, volt férfi szövetségi kapitány, a Sport TV szakkommentátora. Ambiciózus ember, nagy kihívást lát a csapatban. A felek jelenleg megállapodás közelben vannak, a VRC reményei szerint a szakvezető szerződése hamarosan aláírja kontraktusát.

Cikkeink szabadon átvehetőek a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.
Vissza az elejére Hozzászólások (0)
A cikkhez két hétig lehetett hozzászólni. 
Médiaajánlat
vehir.hu 2008 // Minden jog fenntartva. // Design: Kocsis Sándor // Programozó: Szalay Péter