Fények és lelkek

Szerző: Cseh Zoltán | 2009. november 14. | 0 hozzászólás

Tisza-Kalmár Györgynek, a lélek festőjének kiállítása nyílt meg a Művészetek Háza Csikász Galériájában szombat délelőtt.

- A lélek fogalmát érdemes különválasztani a szellem fogalmától. A lélek a vallásos és spirituális értelemben vett halhatatlan rész, mely az örök elpusztíthatatlan esszenciáját jelenti az embernek. A szellem és a lélek az élő test kapcsolatát valósítja meg, ami a halállal oldódik csak fel - mondta a lélekről Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója nyitóbeszédében.

Az ötvenes éveiben élő Tisza-Kalmár György – aki nem iskolában, hanem önképzéssel szerezte meg tudását – 25 év munkájából állította össze a kiállítás anyagát. Öt teremben festmények láthatók, egyben pedig grafikák tekinthetők meg, történelmi vonatkozású balladisztikus művek és olyan fekete-fehér rajzok, amelyek a képek előzményeinek tekinthetők.

A festőművész élt Londonban, Bécsben, végül 1988-ban a Balaton-felvidéken találta meg újra a saját útját. Természetgyógyászattal, valamint ezotériával is foglalkozik, amik alkotásain is nyomot hagynak. Valamennyi műve egy valóságos élményből indul ki és onnan vonatkoztatja el képeit. A tárlatot bejárva a lüktető színek energiával árasztják el a látogatót, kinek-kinek befogadóképessége szerint.

A fénnyel kapcsolatos gondolataiban Hegyeshalmi László kiemelte a fény gyógyító hatását is: a színeknek nem csak esztétikai hatása van, hanem fizikai értelemben is lehet őket értelmezni a gyógyulást segítik.

Tisza-Kalmár György Fény lelkek című kiállítása december 23-ig tekinthető meg a Csikász Galériában.

Cikkeink szabadon átvehetők a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Légy te az első!

Új hozzászólás

Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a vehir.hu szabályzatát.