Kismama feszítővassal

helyi hírek vehir.hu Forrás: rendőrség 2010. 03. 09. 13:50

Egy 24 éves nő irányította annak a négyfős betörőbandának a „munkáját”, amely a napokban került rendőrkézre Veszprémben.

A megyeszékhelyen és a környező kistelepüléseken a csapat másfél hónap alatt legalább 12 kisboltba és trafikba tört be. Az üzletekből főleg a dohányárut vitték el, összességében több millió forintos kárt okoztak a betörők a tulajdonosoknak.

Egy éjszakai igazoltatás során figyeltek fel a hatóságok a különösen viselkedő társaságra. A veszprémi nyomozók több mint egy héten keresztül megfigyelték a csoportot, adatokat gyűjtöttek annak tagjairól, majd összehangolt házkutatásokat hajtottak végre. A tárgyi bizonyítékok és tanúvallomások alapján négy berhidai férfit és egy veszprémi nőt gyanúsítanak a tizenkét betöréses lopás elkövetésével.

A fiatal nő beismerő vallomást tett. Elmondta, ő jelölte ki azokat a boltokat, ahová betörtek, ő derítette ki, milyen biztonsági berendezések vannak telepítve, nem egyszer ő volt a sofőr, míg a többiek, végrehajtották az utasításokat. Többnyire az ajtó, ablak befeszítésével, esetleg betörésével, falbontással jutottak be az üzletbe. Főként dohányárút, váltópénzt, szeszesitalokat zsákmányoltak.

A fiatal nő egyébként korábbi élettársi kapcsolata során ismerkedett meg későbbi csapatának több tagjával. Kovács Zoltán hozzátette, hogy a nőt szülése előtt egy hónappal például Veszprémben garázsfeltörés közben érték tetten, nem mindennapi látvány volt a kismama feszítővassal a kezében.

A veszprémi V. Mónika - tekintettel arra, hogy egyedül látja el néhány hónapos, valamint két éves gyermekét, illetve figyelembe véve teljeskörű beismerő vallomását - szabadlábon várja az eljárás lefolytatását. A 42 éves B. Ottó, aki a nyomozás adatai szerint a bűncselekmények elkövetésében minden alkalommal részt vett, előzetes letartóztatásban van. A betöréses lopásokkal gyanúsítható további három férfi szintén szabadlábon várja az eljárás lefolytatását. A rendőrség még keresi az orgazdát, illetve vizsgálja, hogy további bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható-e az ötfős banda.


Cikkeink szabadon átvehetőek a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.
Vissza az elejére Hozzászólások (0)
A cikkhez két hétig lehetett hozzászólni. 
Médiaajánlat
vehir.hu 2008 // Minden jog fenntartva. // Design: Kocsis Sándor // Programozó: Szalay Péter