Az eseményen Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke tartott előadást az inklúzióról és az integrált testnevelésről. Mint elmondta, ma már több tízezer, fogyatékossággal élő vagy sajátos nevelési igényű gyermek vesz részt a köznevelésben, jelentős részük integráltan, ép társaival együtt. Ez azt jelenti, hogy egyre több iskolai osztályban találkozhatnak a pedagógusok olyan gyermekkel, akinek a mozgásban vagy a sportolásban speciális támogatásra lehet szüksége.
Szabó László szerint ezért különösen fontos, hogy a pedagógusok ne a sportból való kivonásban, hanem a megfelelő alkalmazkodásban és a közös sportolás lehetőségeinek megteremtésében gondolkodjanak.
Azt kérjük, javasoljuk, tanácsoljuk minden szülőnek, iskolának, testnevelőnek talán a legfontosabb dolog, hogyha fogyatékossággal élő diákkal találkozik, ne vegye ki a sportból, hanem találja meg az integrációt.
– hangsúlyozta az előadó.
A sport mint az inklúzió eszköze
Az előadás során szó esett a parasport történetéről és fejlődéséről is.
A magyarok a parasportágakban ugyanolyan sikeresek, mint az ép sportokban. Az magyar olimpiai csapatok hasonlóan magas létszámmal és kiemelt sikerrel végeznek minden alkalommal.
A parasport meghatározó alakjai között olyan sportolók vannak, akik teljesítményükkel és életútjukkal egyaránt példát mutattak. Az előadás kiemelte Halassy Olivér történetét, akinek pályafutása a hazai parasport alapjának tekintik. Egy villamosbaleset következtében elveszítette egyik lábát, ennek ellenére az ép sportolók között folytatta pályafutását, és a magyar vízilabda-válogatott tagjaként három olimpiai bajnoki címet szerzett.
Hasonlóan rendkívüli pályát járt be Takács Károly is, akinek egy gránátrobbanás következtében sérült meg a jobb keze, ezért megtanult bal kézzel lőni, majd sportlövőként két olimpiai bajnoki címet szerzett.
A párizsi paralimpián Magyarország 39 versenyzővel, 13 sportágban vett részt, és 15 érmet szerzett, ami jól mutatja, hogy a parasport a magyar sportélet szerves és eredményes része.
Az előadó a fogalomhasználat fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, a „parasport” nem azonos a fogyatékossággal élő emberek teljes sportjával, hiszen több, egymástól eltérő sportmozgalom és szervezeti rendszer létezik. Külön sportolási lehetőségek vannak például a mozgásukban, látásukban vagy hallásukban korlátozott emberek, az értelmi fogyatékossággal élők, illetve a szervátültetett sportolók számára.
Paralimpikonok személyes történetei
A program fontos része volt a két meghívott sportolóval, Pap Biankával és Nagy Viviennel folytatott beszélgetés.
Pap Bianka kétszeres paralimpiai bajnok, hatszoros világbajnok és nyolcszoros Európa-bajnok úszó. Sportpályafutása során több paralimpián is eredményesen szerepelt, és a résztvevők számára személyes példáján keresztül mutatta meg, milyen szerepet tölt be a sport a fogyatékossággal élő emberek életében.
Nagy Vivien para-boccia játékos, paralimpikon és Európa-bajnok. A beszélgetés során nemcsak sporteredményei, hanem saját tapasztalatai is közelebb hozták a résztvevőkhöz a parasport világát.
A sportágakat ki is próbálhatták
A résztvevők nemcsak hallhattak a parasportokról, hanem ki is próbálhatták azokat. Forgószínpadszerűen, sportáganként ismerkedhettek meg három olyan mozgásformával, amelyek egy átlagos iskolai tornateremben is megvalósíthatók: a floor curlinggel, a bocciával és a vak sakkal.
A gyakorlati foglalkozásokat szakmai segítők vezették, így a résztvevők saját élményen keresztül tapasztalhatták meg, hogyan lehet egy sportág szabályait, eszközeit és körülményeit úgy alakítani, hogy fogyatékossággal élő és ép résztvevők együtt sportolhassanak.
Az inklúzió nem feltétlenül különleges vagy költséges megoldásokat jelent, hanem sok esetben megfelelő szemlélettel, néhány egyszerű alkalmazkodással és a pedagógusok nyitottságával megteremthető a közös sportolás lehetősége.
