Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
27°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
27°C

'Az Eucharisztia közösséget teremt és reményt éltet bennünk' – Úrnapi ünnep a veszprémi várban

ma 12:22 // Forrás: Veszprémi Érsekség
Krisztus szentséges Testének és Vérének ünnepén, Úrnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek mutatott be ünnepi szentmisét a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. Az ünneplés a hagyományos úrnapi körmenettel folytatódott a várnegyedben, ahol a hívek együtt tettek tanúságot hitükről és Krisztus jelenlétébe vetett bizalmukról.

A szentmise elején az érsek atya arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az Egyház ezen a napon különleges módon ünnepli az Eucharisztiában velünk maradó Krisztust.

– Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, de vele együtt azt a nagy titkot is, hogy a kenyér színe alatt itt van velünk maga emberségében és istenségében. Ahogyan az üdvösség történetében kísérte és táplálta népét, úgy teszi ezt ma is – fogalmazott a főpásztor.

Homíliájában az evangélium szavaiból indult ki: „Az én testem a világ életéért.” Kiemelte, hogy az Eucharisztiában magát Krisztust vesszük magunkhoz: azt a Megváltót, aki tanított bennünket, aki gyógyít, táplál, velünk marad életünk zarándokútján, és önmagát adja áldozatul üdvösségünkért.

György érsek rámutatott: az Eucharisztia a bizalom szentsége. Ahogyan Isten a pusztai vándorlás során mannával táplálta népét, úgy ma is napról napra arra hív bennünket, hogy teljes bizalommal hagyatkozzunk rá.

– Nem csupán táplálni akar bennünket, hanem a bizalmat is építeni akarja bennünk. Ma megkapod, és holnap is meg fogod kapni, mert szeretlek téged – hangsúlyozta.

Udvardy György érsek atya beszédében külön kitért arra is, hogy az Eucharisztia közösséget teremt. Krisztus Testének vétele által a hívek nem csupán egyénileg találkoznak az Úrral, hanem egymással is mély közösségre lépnek.

– Az Eucharisztia hitből fakadó és vágyott egységet hoz létre közöttünk. Olyan közösséget teremt, amelyet semmi más nem tud ilyen módon létrehozni – mondta.

Hangsúlyozta, hogy ez az eucharisztikus közösség kultúrát is formál: az egység, az igazság, a tisztelet és a szolidaritás kultúráját. Olyan életformát, amely figyel a másik ember méltóságára, szükségleteire, és kész felelősséget vállalni érte.

A főpásztor arra is rámutatott, hogy az Eucharisztia a remény forrása. Valahányszor Krisztus Testét magunkhoz vesszük, hitet teszünk a jövő mellett, és újra meg újra megerősödünk az örök élet reményében.

– Az Eucharisztia a reményt élteti bennünk. Erőt ad a küzdelmekhez, bátor döntésekhez és ahhoz a tanúságtételhez, amely Isten szeretetéről, az ember méltóságáról és a közösség építésének felelősségéről szól – fogalmazott.

A szentmisét követően a hívek az Oltáriszentséget kísérve úrnapi körmeneten vettek részt a várnegyedben. A négy feldíszített oltárnál felolvasott evangéliumi szakaszok és imádságok arra emlékeztették a jelenlévőket, hogy Krisztus nemcsak a templom falai között, hanem életünk minden területén velünk akar maradni. A körmenet évszázados hagyománya nyilvános hitvallás az Eucharisztiában jelenlévő Krisztus mellett, egyben annak kifejezése, hogy az Ő áldását kérjük családjainkra, közösségeinkre, városunkra és egész nemzetünkre.

A körmenet végén a hívek visszatértek a főszékesegyházba, ahol az érsek atya hálát adott a közös ünneplésért.

– Milyen jó, hogy ez az erőforrás itt van számunkra, és milyen jó, hogy szép liturgiában megköszönhettük az Úrnak mindazt, amit értünk tett – mondta.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik szolgálatukkal hozzájárultak az ünnep méltó megünnepléséhez: a Szent Mihály Főszékesegyház kórusának, az orgonaművésznek, a karvezetőnek, a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának, a plébánia munkatársainak, valamint mindazoknak, akik a virágdíszítéssel és az előkészületekkel segítették az úrnapi ünnepet.

Az ünnep végén a hívek megerősödve térhettek haza annak tudatában, hogy Krisztus ma is velünk jár életünk útján, táplál, gyógyít, közösséget teremt és reményt ad mindazoknak, akik bizalommal fordulnak hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Rangos szakmai díjat kapott az érseki levéltár kultúra Rangos szakmai díjat kapott az érseki levéltár A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár kapta az Év Egyházi Levéltára díjat 2025-ben. Az elismerést hétfőn adták át a veszprémi érseki palotában. 2026. május 19. 15:26 A veszprémi várnegyed 800 éves palotakápolnáját és Szent Imre fogadalmának helyszínét is felfedezhetjük az Építészet Ünnepén és Éjszakáján kultúra A veszprémi várnegyed 800 éves palotakápolnáját és Szent Imre fogadalmának helyszínét is felfedezhetjük az Építészet Ünnepén és Éjszakáján Építészek kalauzolják a látogatókat a veszprémi várnegyed különleges épületeiben és kertjeiben a 2. Építészet Ünnepén és Éjszakáján. Április 25-én és 26-án a Szent Mihály Főszékesegyházat és altemplomát, a Szent György Kápolnát és a Nagyszemináriumot, az Érseki Palotát, a 13. századi gótikus Gizella Kápolnát, valamint a nemrég átadott keleti kerteket is megnyitják az érdeklődők előtt. 2026. április 20. 13:58 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.