Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A képviselőnek az itt élők boldogulását kell segítenie

2018. április 3. 9:18
Veszprémről és környékéről, az itt élőkről és a képviseletükről beszélgettünk dr. Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság tagjával, a térség korábbi országgyűlési képviselőjével.

– Az Európai Unió biztosaként a kontinens számos térségét felkeresi. Milyennek látja Veszprémet és környékét ebben a viszonylatban?

– Veszprém mind természeti, mind épített környezetében, mind az itt élők tudatában Európa közepén van. Akárhova megyek Európában, a hasonló méretű városok hasonló karakterűek – természetesen az épületek karakterében vannak eltérések, de az az atmoszféra, ami itt fogadja a látogatót – akárhonnan is jöjjön Európából –, ismerős atmoszféra. Ez vonatkozik az életszínvonalra és a szolgáltatások színvonalára is: nincs okunk arra, hogy szégyenkezzünk, viszont van alapunk arra, hogy a térségben dinamikus fejlődés valósuljon meg a kormányzati segítségnek köszönhetően.

– Veszprém jól szerepel az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázaton, ott vagyunk a három legjobb versenyző között egy olyan anyaggal, aminek fő gondolata a térségi együttműködés. Hogy látja, mi Veszprém szerepe a Bakony-Balaton térségben?

– Veszprémnek nemcsak lehetősége, de történelmi küldetése is, hogy ebben a térségben szervező szerepet töltsön be. A Bakony és a Balaton két olyan potenciális turisztikai célpont, amik nem tudnak teljes egészében kibontakozni a szezonok rövidségéből adódóan. Ha Veszprém a régió élére áll, összeköti a két térséget úgy, hogy azok ki tudjanak bontakozni és megtalálják az együttműködés módját, akkor ez Veszprémnek is hosszú távon emelkedő pályát jelent. A pályázat térségi szemléletmódja legfőképpen az itt élőknek fontos: Veszprém megyeszékhely, és élnie is kell ezzel a megyeszékhelyi szereppel.

– Ha már az itt élőket említi: ön parlamenti képviselőként ismeri a térségben élőket, számos fórumon, fogadóórán találkozott velük az évek során. Milyenek a Veszprém környéki emberek, és milyennek kell lennie annak, aki őket képviseli?

– A kelet-magyarországiak szoktak arra panaszkodni, hogy a veszprémiek hűvösek, távolságtartóak, és ebben lehet egy kis igazság. Sok fórumot tartottam az ország különböző pontjain, és tényleg azt tapasztaltam, hogy a veszprémiek kicsit távolságtartóbbak, mint az ország más részein élők, de azt azért nem hiszem, hogy hűvösek lennének.

Az biztos, hogy nagyon szorgalmas és takarékos emberek élnek itt, polgárok, akik odafigyelnek arra, hogy aki az ő ügyüket képviseli az ő pénzükből, az dolgozzon meg a pénzéért és az ő bizalmukért. Éppen ezért amikor országgyűlési képviselő voltam, azért dolgoztam, hogy a veszprémiek érezzék: van, aki megjeleníti az ő szándékukat a parlamentben, van, aki képviseli őket, küzd az érdekeikért, foglalkozik azzal, hogy milyen gondok és problémák terhelik őket. Olyan karakterre van szüksége a térségnek, aki képes szót érteni az itt élőkkel, akiben az emberek megbíznak, aki tudja képviselni őket.

Én személy szerint azt tudom mondani, hogy Ovádi Péter kiválóan alkalmas erre a feladatra, a Fidesz jelöltjeként pedig arra is jó esélye van, hogy kormánypárti képviselője legyen a körzetnek a következő Országgyűlésben. Másrészt pedig egy olyan szorgalmas, szerény, kötelességtudó és mindenkire odafigyelő fiatalemberről van szó, aki megérdemli a bizalmat, és a megelőlegezett bizalmat be is fogja váltani a későbbiekben.

– Ön 2010 előtt ellenzéki frakcióban ült az Országgyűlésben, van tapasztalata arról, hogy egy képviselő hogyan tud ellenzékből dolgozni a saját térségéért. Ennek fényében hogyan ítéli meg az elmúlt három évet, Kész Zoltán munkásságát?

– Lehet egy ellenzéki képviselő is hatékony, ha olyan személyes kapcsolatrendszert épít ki más politikusokkal, hogy együtt tudjanak működni a nagypolitikától mentesen. Én azt gondolom, hogy egy egyéni választókerületi országgyűlési képviselőnek nem az a dolga, hogy a nagypolitikában igazságot tegyen, hogy a nagy ügyeket kutassa és csak erről szóljon az élete, hanem az itt élők boldogulását kell segítenie.

Amikor ellenzéki parlamenti képviselő voltam, annak ellenére, hogy más párthoz tartozott a térségből Pál Béla vagy a Magyar Szocialista Párt vezetésében Hiller István, kiváló emberi kapcsolatban voltunk és jól tudtunk együttműködni. Pál Bélával nem okozott gondot az, hogy Veszprém érdekében összefogjunk, ha arra volt szükség.

Ma ezt nem látom. Az a probléma, hogy akinek a veszprémiek érdekeit kellene képviselnie a Parlamentben, az kizárólag nagypolitikát és pártpolitikát űz, és nem foglalkozik az itt élők gondjaival.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.