Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújultak a Táncsics utcai rendelők

2018. március 21. 15:44
Az épület korszerűsítése mellett új vizesblokkok, öltözők és babakocsi tároló átadása, valamint a rendelők akadálymentesítése és családbaráttá alakítása is megtörtént a 75 millió forintos beruházás során.

A két gyermek és két felnőtt háziorvosi praxist, továbbá három védőnői körzetet kiszolgáló, Táncsics Mihály utca 1. szám alatt található épület felújítása tavaly július és október között zajlott, a beruházást pedig az önkormányzat és a Csillag Patikák közösen valósították meg – tájékoztatott Brányi Mária alpolgármester szerdai sajtótájékoztatójukon.

A megújult gyermekorvosi rendelőA megújult gyermekorvosi rendelő

A több mint 400 m² alapterületű épület nemcsak energetikai korszerűsítésen esett át, de részben az alaprajzi elrendezése is megváltozott: az épületgépészeti rendszerek és a villamos hálózat felújítása mellett a felnőtt háziorvosi rendelők egészében megtörtént az akadálymentesítés, valamint külön fektetőket és öltözőket is kialakítottak. Rendezettebb körülmények várják a gyermekorvosokat és a védőnőket, illetve a pácienseket is: a rendelőkben szintén új öltözőket és vizesblokkokat, a kis betegek szülei számára pedig egy babakocsi tárolót hoztak létre a váróteremben, emellett a korábbi elemeket is esztétikusabbá varázsolták.

Az alpolgármester hozzátette, az átalakítás során a régi válaszfalakat lebontották, helyettük újakat építettek be. Az akadálymentesítés céljából kicserélték az ajtókat is, a belterekben pedig átfestették a falakat és a padlóburkolatot. A változás ezen felül az intézmény külsejét is érintette: kicserélték a nyílászárókat, és 20-25 cm-es hőszigetelő réteggel vonták be az épületet.

A beruházás összesen 75 millió forintot önerőből valósult meg az önkormányzat részéről, a kivitelezésért a Kuti és Fia Kft. felelt. Január 22. óta újra zavartalanul működnek a rendelők.

Szigeti József, Brányi MáriaSzigeti József, Brányi Mária

Dr. Szigeti József, a Csillag Patikák képviselője elmondta, a felújítás révén egy igazán 21. századi népegészségügyi előírásoknak megfelelő, a jól fejlődő Dózsaváros tájképébe illeszkedő, modern épület jött létre, amely a város és a patikák közös büszkeségeként szolgálhat. A maguk részéről ugyancsak megvalósítottak egy jelentősebb beruházást: a gyógyszertár épületét közel kétszeresére, 93 m²-re növelték, a patika feletti tetőteret pedig beépítették, ahol egy logisztikai központot és hét szolgálati lakást alakítottak ki. A teljes felújítás 465 millió forintba került.

Cselényi GabriellaCselényi Gabriella

Úgy tűnik, mindkét félnek érdemes volt beruháznia az épületek felújításába: dr. Cselényi Gabriella házi gyermekorvos szerint egy nagyon barátságos, családias, illetve egy komfortosabb környezetet sikerült kialakítani, ami a páciensek tetszését is elnyerte.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.