Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eseménydús tavasz elé néz a Kabóca Bábszínház

2018. március 7. 11:47
Három új bemutató mellett a bábszínházi világnapra is készül a nemrégiben új igazgatót kapott Kabóca Bábszínház. A tavaszi programok ismertetése mellett Szőke Kavinszki András célkitűzéseiről is beszélt szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szőke Kavinszki hangsúlyozta: Székely Andrea korábbi igazgatónő stabil hátteret biztosított a további működéshez, az idei évad munkája a beütemezett tervek szerint fog zajlani, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének javítanivalók a teátrum életében. A következő időszakban elsősorban a hiányosságok kiküszöbölése a cél – hangsúlyozta a direktor.

Ennek legfontosabb eleme, hogy a bábszínház önálló épülethez jusson, hiszen rengeteg energiát tudnának megspórolni azzal, ha minden technikai eszköz (kelléktárak, műhely stb.) egy helyen áll rendelkezésre. „Azok a bábszínházak, amelyeknek saját épülete van – például Debrecen vagy Pécs – sikeresek. És a gyerekeknek is ebben a térben kell megélniük a színházat.” Az igazgató szerint erre akár Veszprém EKF győzelme esetén is sor kerülhet, de a fenntartó önkormányzat a pályázattól függetlenül is nyitott a kérésre.

Szőke Kavinszki András igazgatói programját ismertetve elmondta: egy repertoár akkor lesz jó, ha minőségi előadások születnek, amit elsősorban a minőségi alkotók tudnak garantálni. Erősnek kell lennie a színház három alappillérének is: a jogi és gazdasági alapoknak, hiszen mindig a gazdasági keretekhez mérten lehet bemérni az előadásokat; folyamatos fejlődésre, szakmai tudatosságra van szükség, és lelkiekben is meg kell élni a bábszínházi munkát, amit a gyerekek felé őszintén lehet sugározni. A jövő évi költségvetés tervezésénél ezeket is igyekszik figyelembe venni.

Ami a számokat illeti, éves szinten 300 előadásukra mintegy 27 ezer néző jut, ezeknek kb. 70%-a tájelőadás. Éppen ezért pályáztak egy új mikrobusz vásárlására, amelyre 6 millió forintot kapnak a fenntartótól, emellett igyekeznek partnerséget kötni a Petőfi Színházzal is, melynek eredményeként néhány előadás a Játékszínben is látható lenne.

A sajtótájékoztatón Szántó Viktória dramaturg ismertette a 2017/18-as évad további programjait is. Az idei évadban még három bemutatóra készül a színház. Március 18-án Kormos István három meséjét mutatják be, a címadó Az aranyszőrű bárány mellett a Lompos medve és a Torkos farkas címűeket. A rendező Rumi László lesz, aki korábban már színpadra állított kilenc darabot Kormos 11 verses meséjéből – most a régi kellékek felhasználásával, de új köntösbe öltöztetve, minimális változtatásokkal érkezik az előadás. Április 15-én Timo Parvelo nagy sikerű Miú és Vau című művét állítják színpadra Markó Róbert fordításában, amely összesen kilenc mesét tartalmaz majd, valamint egy új babaelőadás is látható lesz május 30-ától, amely egyelőre Szirmok munkacímen fut.

A teátrum életének egyik jelentős állomása lesz március 21-én a Bábszínházi Világnap: az országos program részeként minden hazai és határon túli bábszínház egy-egy betűt jelenít meg valamilyen bábos technikával, az installációkról készült fotók pedig kiadják a teljes feliratot. A Kabócának az »á« betű jutott a világnapból, amelyet árnytechnikával installáltak.

Előbbi csak az interneten keresztül lesz elérhető, március 20-án, a gyermekszínházi világnapon azonban több előadást is megtekinthet a közönség: a megyei könyvtárban Az aranyszőrű bárány részletei lesznek láthatók, Veszprémben és a környéken pedig a Szegény Dzsoni és Árnikát, valamint a Kodzsugukila, a boszorkányt tűzik műsorra.

Idén 25 éves jubileumát ünnepli a Kabóciádé Családi Fesztivál június 16-17-én, ahol minden a királyi udvar pompás életéről szól majd: ezüstlakodalmát üli a királyi pár, lesz lovagi torna, udvari zene, vásár és óriásbábok is - tájékoztatott Sipos Tekla művészeti titkár. A társulat szeretné megszólítani a korábbi látogatókat is: számukra hamarosan egy pályázatot hirdetnek, ahol az alsós korosztálytól kezdve egészen a felnőttekig bárki elküldheti rajzos vagy szöveges élményeit az eddigi fesztiválokról, amelyeket majd kiállítanak. Emellett örömmel várják a családok fotóit is, amelyek metszetét adnák, hogyan változott és színesedett a rendezvény.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08 'Muszáj komolyan vennünk a másikat, és nem sebet ejteni egymáson' 'Muszáj komolyan vennünk a másikat, és nem sebet ejteni egymáson' Kedd délután, az autizmus világnapján a Veszprémi Petőfi Színház műsorra tűzi Dan Gordon történetét, az Esőembert. A veszprémi bemutató 2019-ben volt, akkor hatalmas sikerrel ment az Anger Zsolt rendezte előadás. Oberfrank Pált, a Teátrum igazgatóját, egyben a darab főszereplőjét kérdeztük, milyen nehézségek elé állította Raymond Babbit, az autista főszereplő megformálása, és arról, szerinte milyen szinten állnak most az emberek az elfogadás kérdésével, amióta a Teátrum tudatosan is figyelmet fordít az érzékenyítésre. 2024. április 1. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.