Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Elkezdődtek az új belvárosi csomópontok munkálatai

2018. február 21. 16:51
Február 19-én, hétfőn megkezdődtek a két új belvárosi csomópont előkészítő munkálatai. A három ütemtervre bontott fejlesztés első szakasza csak minimális mértékben érinti a forgalmat, nagy változásokra előreláthatólag májustól lehet számítani.

Brányi Mária alpolgármester szerdán sajtótájékoztató keretében emlékeztetett, idén végre megvalósul a fenntartható városi közlekedésfejlesztés legjobban várt eleme, a belvárosi két új körforgalmi csomópont létrejötte. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Budapest út – Brusznyai Árpád utca – Mártírok útja lámpás kereszteződésében háromágú turbókörforgalom épül, míg a másik körforgalom a Bajcsy-Zsilinszky - Endre utca – Mártírok útja – Kórház utca találkozásánál valósul meg.

Jobbra: Nagy LászlóJobbra: Nagy László

A beruházás összesen 360 millió forintba fog kerülni, a kivitelezésért pedig a Colas Út Zrt. – PRACTICAL Kft. konzorciuma felel.

A három ütemben megvalósuló közlekedésfejlesztés hétfőn már meg is kezdődött az előkészítő munkálatokkal, amelynek keretében többek között elbontják a már meglévő elemeket – fákat vágnak ki, felszedik a burkolatot, kiváltják a közműveket. A munka ebben a szakaszban jelentősen nem érinti a közlekedést, mindössze a gyalogosok számíthatnak némi korlátozásra a Mindszenty-Brusznyai utca északi oldalán, a Hotel-Raiffeisen Bank épületegyüttes előtti és az OTP Bank épülete előtti gyalogjárdán. Emellett a Vörösmarty téren decemberig nem lehet parkolni, mert itt tárolják a munkagépeket a kivitelezés alatt.

Első lépésben fákat vágnak ki, felszedik a burkolatotElső lépésben fákat vágnak ki, felszedik a burkolatot

Várhatólag májustól már komolyabb változásokra kell számítani, több helyütt átalakul a forgalmi rend és bizonyos útszakaszok nem lesznek elérhetőek a gépjárművek számára.

Demény ZoltánDemény Zoltán

A fejlesztés harmadik szakasza előreláthatólag augusztus-szeptembertől decemberig tart, ezalatt az autósok már részlegesen birtokba vehetik az új körforgalmakat, csak néhány helyszínen zajlanak majd még munkálatok, így például a rendőrség előtt, a Vitéz utcában és a Hotel előtt kell számítani még forgalmi rendi változásokra vagy korlátozásokra – mondta el Nagy László, a konzorcium főépítésvezetője és Demény Zoltán, a közlekedés kialakításáért felelős Kreativterv Kft. ügyvezetője. A szakemberek hozzátették, a későbbi időszakban néhány hétvégén éjjel is fognak dolgozni, hogy a nappali közlekedést ne nagyon zavarják – emiatt előre is a lakók megértését kérik.

A Vörösmarty téren decemberig nem lehet parkolniA Vörösmarty téren decemberig nem lehet parkolni

A pontos változásokról a későbbiekben bővebb tájékoztatást is ad az önkormányzat, melynek részleteit a Veszprémi 7 Napban, a televízióban és természetesen portálunkon is láthatják majd az olvasók.

Brányi Mária elmondta, a közlekedésfejlesztési program részét képezi a belvárost és a Jutasi utat összekötő, valamint a Szabadságpusztáig vezető kerékpárutak kiépítése is. Előbbi remélhetőleg már idén elkezdődhet, illetve ezeknek a kerékpárutaknak a nyomvonalán ültetik el azt a száz fát is, mellyel a belvárosi csomópontnál kivágottakat pótolják.

Ilyen lesz a két új belvárosi csomópont Veszprémben - vehir.hu

Brányi Mária alpolgármester a januári közgyűlésen jelentette be, idén megépítik az új belvárosi csomópontokat Veszprémben. Turbókörforgalom, útfelújítás, középsziget, térkövezés és faültetés is lesz a projektben. Lámpa viszont nem lesz, és néhány zebra is eltűnik. Mutatjuk a látványterveket és a részleteket.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.