Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Soros-imádó, muszlimbarát a Jobbik tapolcai elnöke (Hangfelvétel!)

2018. február 16. 15:25 // Forrás: Pesti Srácok
Muszlim arabokkal barátkozik, az iszlámot sem tartja veszélyesnek és csak nevet Soros György menekült betelepítési programján Kovács Krisztián, a Jobbik tapolcai alapszervezetének elnöke. Elképesztő Facebook-bejegyzéseit egy ismerőse küldte el a PestiSrácok.hu-nak, aki megunta Kovács Soros-imádatát és arab nyelvű megosztásait. Állítólag az utóbbi időben jelentősen megugrott az elnök úr muszlim barátainak, arab ismerőseinek száma. Felhívtuk Kovács Krisztiánt, aki nézeteit telefoninterjúban is vállalta, bár azt megjegyezte, számára veszélyes, hogy szóba áll velünk… Kérdésünkre azt ecsetelte, hogy bejárva, és jól ismerve az arab világot, az arabokat jó embereknek tartja, és szerinte az iszlám vallás szélsőségesei nem veszélyesebbek mint a magyarországi szélsőségesek.

“Nem személyes véleményem, csak megosztom. De egy fb társadalmi vitára azzé’ érdemes” – ezzel a felütéssel osztotta meg a legnagyobb közösségi portálon Kovács Krisztián, az egyik Soros-párti oldal bejegyzését, ami arról szól, milyen sokat tett Magyarországért a milliárdos.

A Jobbik tapolcai elnöke szívesen bocsátaná társadalmi vitára, milyen sokat tett Soros György Magyarországért.A Jobbik tapolcai elnöke szívesen bocsátaná társadalmi vitára, milyen sokat tett Soros György Magyarországért.

A Jobbik tapolcai elnöke szívesen bocsátaná társadalmi vitára, milyen sokat tett Soros György Magyarországért.

Elnök úr korábbi bejegyzései, megosztásai is jól mutatják, mennyire veszi komolyan Soros György világszintű folyamatokba, európai politikára és a magyar választásokra gyakorolt nyomását. Szerinte például k..a nagy” az a YouTube-videó, amelyik a “legsötétebb szavazóknak” mutatja be a Soros-veszélytől tartó magyar polgárokat.

Kovács olyannyira rajong Soros Györgyért, hogy decemberben profilképét is a milliárdos arcképére cserélte a Facebookon. Azt írta mellé: “Attila népének tagjaként kissé ironikus önkritika a magyarokra vetítve mostanság” – a mellékelt fotó alapján ez alatt Soros démonizálását érthette a Jobbikos politikus.

AZ ISZLÁM AZ UTOLSÓ FÉNYSUGÁR?

Kovács Krisztián tapolcai elnök múltja is jó példa arra, hogy a jobbikosok ezer szállal kötődnek az arab világhoz. Kovács 2007-től évekig dolgozott autószerelőként Irakban. Megtanult arabul, és jókora muszlim baráti kört épített ki. Facebook-bejegyzéseit is szemmel láthatóan főként arabok lájkolják, kommentelik, akiknek ő maga is arabul válaszol. Rendszeresen tart kapcsolatot muszlimokkal, és nem csak a közösségi portálon.

Kovács Krisztián megtalálta helyét az arab világban. Még a nyelvet is megtanulta, máig arabul diskurál muszlim barátaival.Kovács Krisztián megtalálta helyét az arab világban. Még a nyelvet is megtanulta, máig arabul diskurál muszlim barátaival.

A tapolcai Jobbik-elnök ismerőse azt is elárulta, hogy Kovács mindig fura figura volt, de az utóbbi években még jobban kifordult magából. Összeveszett régi barátaival, sőt a családjával is, mert annyira fanatikusan követi Vonáékat és azok tanait, hogy nem hajlandó eltűrni semmi más véleményt.

“AZ ISZLÁM NEM MONDHATÓ IGAZÁN VESZÉLYESNEK, HISZEN A KERESZT ALATT IS ÖLTEK EMBEREKET”

Felhívtuk telefonon Kovács Krisztiánt, hogy megkérdezzük, valóban ilyen viccesnek tartja-e Soros György európai politikára gyakorolt hatását, például a migrációt, a fenyegető kötelező betelepítést? Arra is kíváncsiak voltunk, mit gondol a muszlimokról, látja-e az iszlám veszélyit, vagy egyetért pártelnökével, Vona Gáborral, aki szerint az “iszlám a globalizmus sötétjében az utolsó fénysugár”?

Én elég jól bejártam az arab világot, és nem az a véleményem, amit hallani szeretnének. Én ebben a formában nem hiszem el, hogy Soros György veszélyes lenne, mint ahogy a kormány azt kommunikálja. Sokkal nagyobb problémának tartom az uszító propagandát

– fogalmazott Kovács Krisztián.

Az arab, muszlim világról és az iszlámról azt is elmondta, hogy korábban, amikor még társalgási szinten beszélte az arab nyelvet, (bár azt is megjegyezte, hogy ő nem vallásos, nem is igazán hívő amúgy) ha Istenről beszéltek a barátaival, csak Allahként tudta ő is Istent megnevezni, így értették.

Semmivel sem veszélyesebb az arab kultúra … hát nem tudom … nem tudom, mert én nem vagyok annyira vallásos sem. Magát az arab embert nem tartom veszélyesnek, a szélsőségei azok ugyan annyira veszélyesek mint a mi szélsőségeseink. Az viszont elég jól látható, hogy az arabok elég jól ráerőltetik az akaratukat a nyugati országokra

mondta Kovács Krisztián.

Amikor megkérdeztük, hogy ezt hogy hogy nem tartja veszélyesnek, azt felelte, lehet, hogy óvatosabbnak kellene lenni, de nem neki és nem nekünk, hanem a Nyugatnak.

Arra a kérdésünkre, hogy egyetért-e a pártelnökével, aki szerint az iszlám az utolsó reménysugár, azt válaszolta, ő alapvetően azzal nem ért egyet, hogy ha egy ember egy vallásban bízik, legyen az kereszténység, legyen az az iszlám vallás…

Én nem vagyok vallásos! Egyébként ez Vona Gábor beszédéből egy kiragadott mondat, tíz évvel ezelőttről, de szívesen beszélgetek önökkel. Az iszlám vallást önmagában nem tartom veszélyesnek, mert ugye a kereszt alatt is meg a Dávid csillag alatt is gyilkoltak embereket – jelentette ki a jobbikos városi elnök.

KÁOSZ A PÁRTBAN, MÉG NAGYOBB KÁOSZ TAPOLCÁN

A Jobbik az utóbbi két évben a néppártosodásnak nevezett cukiságpolitikának köszönhetően népszerűségi indexét tekintve zuhanórepülésbe kezdett. Elemzők szerint még soha nem volt ilyen kevés támogatója a pártnak, amelyből sorra lépnek ki az egykor meghatározó politikusaik. Ráadásul az utóbbi hetekben sorra kerültek elő olyan felvételek, videók, fotók, amelyek rámutattak, hogy Vona Gábor körülbelül 2005 óta ápol szoros kapcsolatot muszlim arabokkal, Iránba és Törökországba járt. Esküvői tanúja nyitotta fel a szemét, akivel Jemenbe is elutazott. Nyilvánosan beszélt arról, hogy az “iszlám a globalizmus sötétjében az utolsó fénysugár”. Az arab-barátság olyannyira fontos irányelve a pártnak, hogy még arra is képesek voltak, hogy éppen a New York-i terrortámadás évfordulóján, szeptember 11-én ünnepeltesse tagjaikkal, szimpatizánsaikkal a magyar-arab barátság napját. Erre mellesleg éppen Veszprém megyében, Ajkán került sor 2010-ben. Mintegy kéttucatnyian még tüntettek is az arcátlanság ellen az esemény helyszínéül szolgáló erőművi kultúrház előtt. Ezek a leleplezések sem tettek jót a Jobbik mutatóinak. Tovább zsugorodott a párt tagsága is, nem csak népszerűsége. Sokan azt vizionálják, ha így folytatódik, még a választások előtt széthullik a néhai radikális, szélsőjobboldali párt, melynek vezetősége már minden hitelét elveszítette.

Tapolcán sem kicsi a baj, holott három éve itt még győzelmet ünnepeltek Vonáék. A térség fideszes képviselőjének halála után ugyan egy orrhosszal, de Rig Lajos volt műtős, mentőápoló nyert parlamenti mandátumot az időközi választáson. Aztán a szép remények gyorsan szétfoszlottak. Elsőként a korábbi elnök határolódott el mind a tapolcai Jobbiktól, mind pedig Vonáéktól. Toronyi Tibor interjút is adott csalódása okairól a PestiSrácoknak. Arról beszélt, hogy sokan pénzre és hatalomra cserélték elveiket a Jobbikban, Tapolcán például szinte a győzelem után azonnal lepaktáltak a baloldallal. Most ott tartanak, hogy miközben azt harsogják, Tapolcán biztos az áprilisi győzelem, a párt megyei honlapján már a tapolcai alapszervezetet is eltüntették.

A Jobbik Veszprém megyei honlapján az alapszervezetek vezetőinél Tapolcát egyszerűen kihúzták.

Sőt, ha szeretnénk megnyitni a tapolcai Jobbik honlapját, csak egy hibaüzenetet kapunk, ami arról tájékoztat, angolul, hogy ez itt az access.barikad.hu alapértelmezett oldala.

Most akkor Jobbik vagy Barikád? Mi van????Most akkor Jobbik vagy Barikád? Mi van????

Csak egy reklámokkal teletűzdelt, házilag összetákolt jobbik-tapolca.hupont.hu oldaluk van, ahol az alapszervezetről semmi sem derül ki, még az sem, hogy hol van, ha van egyáltalán irodájuk, vagy mi az elérhetőségük, de kiokosítanak bennünket arról, hol vehetünk akciósan angol nyelvleckét (nem is értjük miért nem arab, vagy török?) és arról is, hogy ezen a héten olcsóbb a hajbeültetés. (Hurrá!) A weblap látogatottsága egyébként óriási. Februárban már 22-en kattintottak az oldalra (örülünk, hogy statisztikai adatokhoz minimum kettővel mi is hozzájárulhattunk)

Azért mindezek ellenére sikerült írásos bizonyítékát is találnunk annak, hogy a Jobbik tapolcai alapszervezete létezik és annak elnöke, a nekünk telefonon nyilatkozó Kovács Krisztián. Egy közleményüknek, amiben a pisztráng fesztivált bírálják, véletlenül épp Kovács Krisztián elnök az aláírója.

Forrás: Pestisracok.hu

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.