Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az egyetemi évek véget értek, a tanulás azonban nem

2018. február 3. 12:00
Közös diplomaosztó ünnepséget rendezett a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara és Műszaki Informatikai Kara pénteken az egyetem aulájában.

– A diplomaosztó ünnepély kitüntetett alkalom az egyetem életében, lezárása egy sikerekben gazdag, de kudarcoktól sem mentes időszaknak, és indítóállása a most végző szakemberek pályájának, akiket felvérteztünk a szükséges tudással ahhoz, hogy megállják helyüket – fogalmazott dr. Gelencsér András, az intézmény rektora.

dr.Gelencsér Andrásdr.Gelencsér András

Kijelentette: bízik benne, hogy hallgatóik magasra jutnak és egyetemük büszke lehet arra, hogy egykor a padjait koptatták. Az intézmény szelleme sokáig elkíséri őt, hiszen a papírjuk súlyát a Pannon Egyetem szakmai hírneve alapozza meg, és ezen a téren az intézmény jól szerepel. Megalapozott és bölcs döntés volt tehát a Pannon Egyetemet választani, de a mai, gyorsan változó világban folyamatosan képezniük kell magukat.

– Diplomásként belépnek az értelmiségiek nagy közösségébe. A statisztikák szerint ez biztosabb elhelyezkedést, magasabb jövedelmet, és hosszabb életet jelent önöknek. Azonban felelősség is jár vele, amit kollégáik, beosztottjaik joggal várhatnak el önöktől – intette végzős hallgatóit a rektor.

– Olyan korban élünk, ahol a gyorsan változó körülmények között a megszerzett tudást nap mint nap aktualizálni, csiszolni és bővíteni kell – figyelmeztette a hallgatókat az egyetem piaci partnereinek képviseletében Laduver Gyula, a Sagemcom Magyaroszág Elektronikai Kft. energetikai üzletág igazgatója. – Egy új ipari forradalom küszöbén állunk, elkezdődött a robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése, aminek hatásai egyelőre kiszámíthatatlanok, de az biztos, hogy a vállalkozások előnyt kovácsolhatnak e változásokból. Eltűnnek majd hagyományos munkák és megjelennek helyettük újak, amik új digitális kompetenciákat igényelnek majd, ami még szükségesebbé teszi a folyamatos tanulást és fejlődést.

– Annyi biztos, hogy a diplomát szerzett fiatalok élete megváltozik a mai napon, és döntést kell hozniuk arról, mihez kezdenek az egyetemen megszerzett tudásukkal – hangsúlyozta az igazgató.

Laduver GyulaLaduver Gyula

Az ünnepségen felszólaltak a két kar dékánjai, dr. Navracsics Judit és dr. Hartung Ferenc, valamint Veszprém önkormányzata nevében Némedi Lajos alpolgármester.

Az egyetemen a következő napokban további diplomaátadó ünnepségeket is szerveznek: február 8-án, csütörtökön a Mérnöki Kar, február 9-én, pénteken a Gazdaságtudományi Kar végzősei vehetik át oklevelüket.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.