Hányan voltunk már úgy, főleg újévkor, hogy felismertük, az élet véges, ezért jobb lenne a rendelkezésünk álló időt minél jobban kihasználni?
Életmódot váltva tudatosan és egészségesen étkezünk, időben lefekszünk aludni, kevesebb alkoholt iszunk, eljárunk rendszeresen sportolni, és értelmesebb dolgokkal foglalkozunk, mint mások nézegetése a Facebookon, keresünk egy hasznos hobbit, és több időt töltünk a barátainkkal és a családunkkal. Persze eközben kiegyensúlyozott társadalmi életet élünk, figyelünk a környezetünkre, kedvesek maradunk a kollégáinkal, és a munkát is időben és pontosan végezzük el.
Na, valami ilyesmit vár el tőlünk a társadalom, legalábbis azt ígéri, ha ezeket betartjuk, mindenképp boldogok és elégedettek leszünk. Ha őszinték vagyunk, kevesen olyan szerencsések, hogy ezeknek az elvárásoknak maradéktalanul meg tudnának felelni. És ez nem is feltétlenül probléma akkor, ha az ember felméri, hogy pillanatnyilag milyen helyzetben van, mire képes és mik a lehetőségei. Ehhez nyilván szükséges egy kellő bátorság és őszinteség magunkkal szemben.
Itt még mindenkit felébresztenék, ez az írás nem erről, és Oravecz Nóráéhoz hasonló életbölcsességekről fog szólni. Sokkal inkább arról, hogy miként néztem szembe azzal, hogy elég a korábbi életmódból, és ahelyett, hogy minden korábban említett elvárásnak megpróbálnék megfelelni, hogyan teszteltem a kitartásomat.
Történt úgy nagyjából 2016 őszén, hogy észrevettem, a számítógép előtt ülő és a mozgásszegény életmódnak köszönhetően igencsak meghíztam, és az erőnlétem is leromlott a korábbiakhoz képest. Eldöntöttem, túl nagy luxus megengedni magamnak a lustaságot, így változtatni fogok.
Felkerestem egy edzőtermet, ahol trénerrel egyeztettük a kitűzött célt: legalább 10 kiló felesleget leadni. Minél hamarabb.
Ekkor jöttek az első koncepciórombóló pofonok. Ahhoz, hogy a kívánt testkompozíciót elérjem (oké, az álom nyilván Conor McGregor szint lenne), a mozgás mellett főleg az étkezésre kell odafigyelni. Mit ne, és mit igen. 70%-ban ezen áll, hogy sikeres lesz-e a fogyás, vagy nem. A heti háromszori edzés csak ráadás, hogy zsírt is égessek, és legyen is valami formám. Oké, megcsinálom, úgyis kíváncsi voltam rá, hogy mire vagyok képes ezen a téren. Kezdődhetett a teszt.
Imádok enni. A kezdeti időszak, az első pár hét valódi kín volt, hogy nem ehettem bármit, de megvolt az elképzelés, hogy mit szeretnék, ezért kénytelen voltam mindent alárendelni a célnak. Beszereztem a vitaminokat, a fehérjéket, és 2016 őszén nekiálltam az életmódváltásnak. Elfelejtettem a heti bulizásokat, az alkoholt, a kedvenc kakaóscsigámat, az óriási oldalasokat és a cukros üdítőket.
Inkább fegyelmezni kellett magamat, mintsem a motivációmat fenntartani. Kevesebbet gondolkozni, csak csinálni a dolgomat. Mint egy katona. A kezdeti lelki és testi nehézségek után sikerült kialakítanom a heti rutint. Teltek-múltak a hónapok és azt vettem észre, hogy szorgalmamnak és a szigorú diétámnak köszönhetően eljött a karácsony, és a mérleg már nem nyolcasssal, hanem hetessel kezdődő számot mutatott. Tíz kilót nem is, de 9-et sikerült leadnom 3 hónap alatt. Rendkívül büszke voltam magamra. Emellett jobban is éreztem magam a bőrömben, állítólag jobban is néztem ki, mint korábban. Minden passzolt! Korábban nem is képzeltem, hogy ilyesmire képes vagyok én és a testem! Kiderült, hogy mégis, így ez egy elég jó hír. Nem csak nekem, hanem bárkinek.
2017 januárjában folytattam ezt az életmódot, de egyre nehezebb volt szigorúan tartani az egyhangú csirke-hal-zöldség-víz menüt. Lazábbra vettem, először egy kicsit, aztán jobban.
Eljött a nyár, a jó idő, edzeni is kevesebbet jártam. Pedig elvileg strandtestűnek kellett volna már lennem ekkora. Hát nem voltam az. Elkezdtek visszanőni a nemkívánatos zsírpárnák. 2017 decemberére ott találtam magam, hogy ugyanott tartok, mint egy évvel korábban: visszahíztam a leadott közel 10 kilót.
Rá kellett jönnöm, bizony nem vagyok elég fegyelmezett ahhoz, hogy egész évben, vagy egész életemben tartsam egy élsportoló életmódját. Mert nem vagyok az. Valójában nincs is rá szükségem, mert nem olimpiára készülök, hogy folyton a kalóriákat és az összetevőket böngésszem. Az elképzelések helyett sokkal inkább arról kéne szólnia az egésznek, hogy jobban érezzem magam a bőrömben ahelyett, hogy folyton pörögne az agyam az étrenden, és ekörül forogna az életem.
2018 januárjában elhatároztam, az önmagammal való kísérletezést mégis újra kezdem. Egy kicsit okosabban, máshogyan. Nemrég visszatértem az edzőterembe, megint odafigyelek arra, hogy mit eszek. Most viszont megadom magamnak azt a luxust, hogy az elvárások helyett inkább addig csinálom, amíg jól esik, és nem engedem, hogy akár egy percre is frusztráljam magam amiatt, hogy nem úgy festek majd nyárra, mint egy UFC-harcos.
A cél továbbra is ugyanaz: fittebbnek és egészségesebbnek lenni, mert a test karbantartása egy hosszú távú befektetés. Itt tartok most. Kíváncsian várom, hogy most meddig sikerül eljutnom.