Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb afrikai sertéspestis-góc jelent meg Romániában, a magyar határ mellett

2018. január 13. 13:11 // Forrás: mti
Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat - közölte szombaton a román sajtó.
  • A vírust két napja azonosították, ezt követően az állategészségügyi hatóság azonnal leölte az illető gazdaságban nevelt 13 sertést, a tetemeket pedig elégette. A fertőzött gazdaság körzetében megtettek minden olyan intézkedést, ami a fertőtlenítéshez, a vírus terjedésének megelőzéséhez szükséges.
  • Az afrikai sertéspestis (ASP) a házi sertés és a vaddisznó vírusos betegsége, az Európai Unió területén először 2014-ben, Litvániában mutatták ki.
  • Az ASP vírusa ellenálló, húsban, nem hőkezelt húskészítményben hónapokig, fagyasztott húsban akár évekig fertőzőképes. Védőoltás nem áll rendelkezésre, a fertőzés terjedését csak a beteg állatokkal való érintkezés megelőzésével lehet meggátolni. A fertőzött állatok száz százaléka elpusztul.
  • Az afrikai sertéspestist a szabadon élő állatok terjesztik, az emberekre nem jelent veszélyt. A magyar-román határtól alig több mint 7 km-re afrikai sertéspestist (ASP) regisztrált egy háztáji állományban a Román Állategészségügyi Szolgálat.
  • A magyar Állategészségügyi Szolgálat haladéktalanul kijelölte Magyarországon is a megfigyelési zónát. Ez alapján Méhtelek és Garbolc teljes közigazgatási területe, Nagyhódos település egy része, valamint Rozsály és Zajta települések külterületeinek egy része került korlátozás alá. A korlátozás alá vont területen az állatorvosok hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása.
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.