Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meggyújtották a második gyertyát

2017. december 9. 19:09
Ovádi Péter önkormányzati képviselő és Felker Zsolt káplán gyújtotta meg a második gyertyát a város adventi koszorúján szombat délután a Szentháromság téren.

A dermesztő hideg és a csípős szél ellenére is jó páran megjelentek a várban, hogy részt vegyenek a hagyományos adventi gyertyagyújtáson.

– A karácsony csodája a Megváltó születése, a kereszténység legnagyobb öröme – fogalmazott ünnepi beszédében Ovádi Péter, aki hozzátette: személyes csodája a családja, felesége és gyermekei. – Karácsonykor különösen lélekmelengető kisfiaim szemében látni a várakozást, amit én is éreztem advent idején.

– Gondoljunk bele, hány meg hány csoda vesz minket körül a mindennapokban, lássuk meg ezeket! – intett a képviselő. Mint mondta, Veszprémben ezeket a csodákat bárki megélheti, hiszen a szeretet megnyilvánulása a törődés, és a veszprémiek közössége, nagy családja törődik egymással, együtt teremtjük meg a csodát.

Felker Zsolt a sóvárgásról beszélt. A mai ember igazi sóvárgása a boldogságra irányul, de észre kell vennünk, mit jelent az igazi boldogság. Ma, amikor ajándékokkal akarunk örömet szerezni szeretteinknek, mélyen a szívünkbe kell néznünk, és észre kell vennünk, hogy ők irántunk sóvárognak. Mi kellünk nekik, nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor a fa körül ott áll az egész család. Mi vagyunk az igazi ajándékok számukra.

A beszédek mellett a rendezvényen közreműködött Tóth Loon, a Petőfi Színház színművésze.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta. 2024. március 29. 16:57 Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön. Közben Veszprémben krizmaszentelési szentmise vezette be a szent háromnap ünneplését. 2024. március 29. 10:20 Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Csütörtökön a nemzeti ünnep alkalmából rendezték meg az állománygyűlést, melynek helyszínéül az Agóra színházterme szolgált. A rendezvényen számos elismerést adtak át. A Légierő és a veszprémi Erkel Ferenc Városi Fúvószenekar közösen örvendeztették a nagyérdeműt. 2024. március 15. 14:33 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.