Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

A veszprémi néma nőtüntetésre emlékeztek

2017. december 7. 4:00
December 6-án, a veszprémi néma nőtüntetés 61. évfordulóján koszorúkat helyeztek el a Szabadság téri emléktáblánál.

Ezen a napon azok előtt a hölgyek előtt tisztelegnek, akik félelmet nem, csak igazságot, méltóságot ismerve fejezték ki véleményüket, nem törődve a hatalom bosszúálló reakciójával.

Brányi Mária alpolgármester beszédében elmondta: 1956. december 4-én több ezer asszony és lány emlékezett némán a szovjet hadsereg egy hónappal korábbi bevonulására, mellyel kezdetét vette az 1956-os forradalom vérbefojtása. A Hősök terén lejátszódó eseményt több helyszínen újabb és újabb asszonytüntetés követte.

Brányi Mária, alpolgármesterBrányi Mária, alpolgármester

Veszprémben december 6-án vonultak az asszonyok és a lányok az utcára. A budapesti Péterfy Sándor utcai kórház alagsorában illegálisan nyomdát üzemeltető értelmiségi csoport felhívására indultak a megmozdulások. Illegális újságukban az alábbi felhívás jelent meg:

"Magyar anyák, magyar lányok és asszonyok! Most rajtatok a sor. Roppant nagy a ti erőtök. Még a golyó sem fog benneteket. A ti néma tiszteletreméltó tüntetésetek fegyverletételre kényszerít és a szent ügyünk iránti tiszteletre szólítja fel még azokat is, akik képesek fegyvert szegezni az igazság és a nép legszentebb vágyai ellen. Magyar asszonyok! Fejezzétek ki bátran méltóságteljesen a nép akaratát. Parancsoló bátorsággal és méltósággal, kezdjétek most ezzel a tüntetéssel és folytassátok egységes és határozott kiállással, ahányszor csak szükség van erre."

Az asszonyok eleget tettek a felhívásnak, némán vonultak az utcákon. Veszprémben a Tűztoronynál gyülekeztek, majd virággal a kezükben indultak el a város utcáin. Virágaikat a sírokra letéve búcsúztak és emlékeztek. Az egykori nőtüntetés résztvevői is jelen voltak a december 6-ai megemlékezésen.

Tokos Bianka
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.