Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Képeslapok nyomán sétálhatjuk körbe Veszprémet

2017. november 24. 16:43
Séta a történelmi Veszprémben címmel jelentetett meg régi képeslapokat tartalmazó albumot az Eötvös Károly Megyei Könyvtár.

A kötet nem előzmény nélküli: 2000-ben jelent meg Praznovszky Mihály a helyiek hétköznapjait bemutató Veszprém Anno című fotógyűjteménye, majd néhány évre rá a Balogh Gyula képeslapgyűjtő Régi Veszprém képeslapokon nevű albumának első és második kötete. Mindegyik kiadvány óriási siker lett, berobbantak a kulturális életbe, a nagy érdeklődésnek köszönhetően pedig mára igazi könyvritkaságok lettek.

Pálmann Judit, Faa Judit, Porga Gyula, Szabóné Vörös GyörgyiPálmann Judit, Faa Judit, Porga Gyula, Szabóné Vörös Györgyi

A könyvtár munkatársai úgy érezték, ismét eljött az ideje egy új képeslapgyűjtemény összeállításának: a helyismereti kutatások, felfedezések reneszánszukat élik, az emberek keresik a gyökereiket, Veszprém pedig nagyot változott az elmúlt 100-150 évben, amit a képeslapok kiadásának virágkorában megjelent lapok jól lekövetnek. Ennek az elképzelésnek az eredményeként született meg a Séta a történelmi Veszprémben című kiadvány, melyet pénteken mutattak be Porga Gyula részvételével a megyei könyvtárban.

A polgármester úgy fogalmazott: minden egyes alkalom, amikor Veszprém múltjából kapunk egy szeletet, ünnep. „Mindenki életében vannak olyan pillanatok, amikor visszapörgetné a történelem kerekét és visszavágyik a régmúlt időkbe. Otthon ezt megtehetjük a családi albumok felütésével. Ez a könyv egy közösség életében hozza el ezt a pillanatot. Bár a történelem folyását nem tudjuk megváltoztatni, időben vissza tudunk menni, és mint egy turista, gondolatban végigsétálhatunk a kötet lapjain ennek a gyönyörű városnak a csodás történetén” – vélekedett Porga, hozzátéve: a mi felelősségünk, hogy azt a csodát, amit elődeink megteremtettek, próbáljuk meg tovább örökíteni és hozzájuk méltó szellemben építkezni.

Faa Judit és Szabóné Vörös Györgyi, a kötet szerkesztői elmondták, a kötet megjelenését két éves előkészítő szakasz előzte meg. Munkájuknak nagy lendületet adott, amikor a könyvtár 2008-ban megvásárolhatta a közgyűjteménybe Pethő Csongor képeslapgyűjtő több mint 2000 lapját. Ezzel mára mintegy 8000 darabra nőtt a helyismereti gyűjtemény képeslapállománya, melyből összesen 160 látható viszont a könyv lapjain.

A szerkesztők köszönettel tartoznak Balogh Gyula gyűjtőnek, Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikusművésznek, aki ingyen rendelkezésükre bocsátotta és aktualizálta Veszprém belvárosát ábrázoló térképét, és dr. Csiszár Miklós kutatónak, aki a 19. századtól a 20. század közepéig tartó, idegeneknek is átlátható helytörténeti áttekintést ad a bevezetőben. E két pont adja a kiindulópontját a virtuális sétának, ami során a képeslapok, valamint a magyar, angol és német nyelvű feliratok segítségével végigjárhatjuk Veszprém városrészeit. A lapokon megjelenő helyszínek persze behatárolták az „útvonalakat”, de a készítők igyekeztek egy egységes és turisztikailag is izgalmas képet összeállítani, és egy olyan kötetet kiadni a kezükből, amely elsősorban az értékmegőrzést szolgálja.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.