Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A hétköznapi mítosszá növelése érdekel

2017. november 18. 4:00
A Művészetek Háza Olvasólámpa című rendhagyó irodalmi programsorozatának novemberi vendége Szentmártoni János költő, író volt csütörtök este a Dubniczay-palotában.

Az Olvasólámpa programsorozat célja, hogy a szerzők szájából hangozzanak el a saját műveik, ezt a közvetlen utat találva az olvasókhoz - mondta Kilián László, az est szervezője és moderátora. A felolvasások között azonban teret kapnak a kérdések is.

Szentmártoni János 1975-ben született költő, író, a Magyar Írószövetség elnöke. 1989-1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja. 2000-től a Magyar Írószövetség lapjának, a Magyar Napló folyóirat versrovatának és a Magyar Napló Könyvkiadónak felelős szerkesztője. 2004-től a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnökségi tagja lett. 2006-tól megválasztották a Tokaji Írótábor kurátorává, 2009-től a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának, 2010-től pedig a Móricz Zsigmond-ösztöndíj kuratóriumának elnökségi tagja. Nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát. Első kötetéért Gérecz Attila-díjat kapott. Több kiadónál jelentek meg művei.

A Miféle földet című, 2014-ben megjelent, régi és új verseket tartalmazó kötetből olvasott fel verseket. Az első és a harmadik ciklusba új írások kerültek be, az elmúlt négy év terméséből, a középső ciklusban régebbiek olvashatók. Mint elmondta, a versek számára a hétköznapi dolgok, az apró események mítoszokká növelését, a hétköznapiság líraiságának kiaknázását jelentik. Tavaly megjelent, Szomjúság című kisregénye hosszú évekig készült a folyamatos újraírás, javítás miatt, s reményei szerint lesz folytatása.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.