Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezen a héten egy Lattét ajánlunk örökbefogadásra

2017. november 5. 4:00
Latte egy ereje teljében lévő, alap vezényszavakat ismerő, kedves, figyelmes kutya. A Vehir.hu az Állatvédő Egyesület Veszprémmel együttműködve mutat be heti rendszerességgel örökbefogadásra váró állatokat.

Latte fiatal kora ellenére már 2 gazdán van túl. Először idén júliusban adták le költözés miatt a gyepmesteri telepre, ahonnan rövid idő elteltével augusztusban gazdisodott. Majd múlt héten, tehát alig 1 hónap gazdis lét után ismét leadták.

Amit tudni róla: ereje teljében lévő, alap vezényszavakat ismerő, kedves, figyelmes kutya. Korábbi gazdája járt vele kutya iskolába, a pórázon való sétálás nem megy (még) neki, egy kis szocializáció is ráfér. Egészséges, szép kiállású kutya, aki átesett már az ivartalanításán.

Fajtához értő, szerető családot/gazdit keresünk számára, akiknek van idejük, energiájuk, türelmük foglalkozni Latte-val, napi szinten. Ahol végre családtagként élhet, élete végéig, nem egy, vagy néhány hónapig. Az nem elegendő a számára, hogy nagy a kert vagy az udvar és elvan- írja a róla az Állatvédő Egyesület Veszprém Facebook oldala.

Ismerkedni vele a menhelyen, érdeklődni az egyesület elérhetőségein a 20 / 368 0744 vagy 20 / 288 3728-as telefonszámon, az allatvedok.veszprem@gmail.com- on vagy facebookos üzenetben lehet.

Az egyesület szívesen fogad minden olyan önkéntes segítséget, amivel könnyebbé lehet tenni a menhelyükön lévő állatok mindennapjait. Legyen ez akár a kennelek takarítása, vagy kutyasétáltatás. Tavaly mi is forgattunk náluk, amelyben megnéztük, hogy is fest náluk a napi rutin:

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.