„Éppen tegnap hívott egy börtönből szabadult patronáltam Angliából, beszélgettünk egy kicsit, elmondta, szépen alakult a sorsa, most kamionsofőrként dolgozik. Egy másik társa is telefonált, ő azért keresett, hogy gyóntassam meg, mert hazudott. El kellett kéredzkednie a munkahelyéről, de nem tudta ezt megtenni hivatalos formában, így nem árulta el az igazat, a lelkiismerete azonban dolgozott. Letette a bűnét és ment szépen tovább az életben” – meséli Butsy Lajos atya, a sopronkőhidai fegyház lelkésze.
Butsy Lajos
Hétfő délután van, épp a veszprémi Padányi Katolikus Iskolában ülünk, ahol most a szokásosnál is több egyházi személy forgolódik. Itt gyűltek össze a büntetés-végrehajtási szervezet katolikus börtönlelkészei, hogy kétnapos országos találkozójuk során megosszák egymással és a diákokkal a tapasztalataikat, szentmisén vegyenek részt és Márfi Gyula érsek vezényletével feladják a keresztség és a bérmálás szentségét egy-egy rabnak, valamint egy már szabadult fogvatartottnak.
Remény a reménytelenségben
A jó példák ugyanis a fenti esetekkel nem értek véget: meglepően magas azoknak a száma, akik fogságuk idején valamiféle szent páli megvilágosodásban részesülnek. Persze a pásztorok munkájáról és a fogvatartottak mindennapjairól keveset tudunk – egy kicsit mintha a téma is ugyanúgy a perifériára szorulna, mint a börtönviseltek. Pedig utóbbiak életében a lelki gondozás sok esetben óriási jelentőséggel bír, mintegy utolsó mentsvárként szolgál.
Az egyházi foglalkozások reményt adnak és színesítik a napokat
Onnantól kezdve ugyanis, hogy valaki börtönbe kerül, a társadalom egy az egyben megbélyegzi, és szinte kiveti magából, függetlenül attól, milyen bűnt követett el. A család, a barátok ugyan általában kitartanak mellette, de huzamosabb idő esetén ezek a kapcsolatok is elfáradnak: 5-7 év alatt nagyon lecsökken az élő kapcsolatok száma, és akár teljesen megszűnhet a hátország támogatása. Így letölteni további 25-30 évet pedig nagyon nehéz.
Itt jönnek be a képbe a lelkipásztorok, akik – ahogy Bíró László püspök fogalmaz –, jelei a reménynek, hidat képeznek a társadalom és a fogvatartottak között. A fegyházakban szolgálatot teljesítő lelkészek nemcsak abban segítenek, hogy a fogvatartottak lelkileg is vezekelhessenek, de nagy szerepük van a családok összetartásában és a közösségi élet szervezésében is. A napi lelki gondozás, a Biblia-órák és az igeliturgiák ismertetése mellett egyre elterjedtebb, hogy az érintettek különböző foglalkozásokon vesznek részt: sakk-, színjátszó-, vagy zenés csoportba járnak, évente egyszer pedig Mátraverebély-Szentkúton találkozhatnak a börtönlelkészek egyesületével. Egy jó gyakorlat az ún. cursillo is: a háromnapos program során a rabok civilek és egyházi személyiségek segítségével alapvető oktatásban vesznek részt, a záró napon pedig családi látogatás zajlik. „A börtönpasztoráció hatására tartósan megújulnak az életek – mondja Bíró László gondolataival egybehangzóan Butsy Lajos. – A cursillo után sokkal jobban viselkedtek egymással szemben is a rabok, megszűntek a veszekedések, a lopások.”
Bíró László, Németh Éva
Reintegráció: a fogvatartottak is hasznos tagjai a társadalomnak
Azon túl azonban, hogy a szabadságvesztésüket töltők beszélgetni tudnak valakivel, a lelkészek ennél is fontosabb feladatot látnak el: reintegrálnak. „Alapvetően a börtönöknek két célja van – ecseteli Németh Éva, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. – Az egyik természetesen, hogy a fogvatartottakat biztonságosan őrizze. Ennek azonban nem szabad izolációba átcsapnia, hiszen ha teljesen elzárjuk az itt lévőket a külvilágtól, akkor nem várhatjuk el tőlük, hogy a szabadulás után normakövető és törvénytisztelő polgárok legyenek.” Ebben a munkában rengeteget segítenek az intézet pszichológusai, pártfogók és kiemelten a börtönlelkészek, akikkel szemben a fogvatartottak sokszor szívesebben megnyílnak, és olyasmit is elmondanak nekik, amit a hivatásos szakembereknek nem. A jelenlétük nemcsak azoknak fontos, akik korábban is vallásosak voltak, hanem azoknak is, akik nem. „Odabent megérinti őket ez a szellemiség, és még ha csak azért is teszik, hogy színesítsék a hétköznapokat, elkezdenek járni a liturgiákra.”
Márfi Gyula
A tékozló gyermekek pedig időnként aztán vissza is térnek, vagyis komoly vallásgyakorlók lesznek. A büntetés-végrehajtási intézet beszámolója szerint az elmúlt évben közel 450 alkalommal 6000 fő vett részt a naponta több csoportban megtartott igeliturgiákon, 13 fő keresztelkedett meg, négyen pedig megbérmálkoztak. A kimagaslóan jó számokban nagy szerepe van Zsebe Attila diakónusnak is, aki pénzt, időt és energiát nem sajnálva segíti a fogvatartottakat, illetve segédje, Lendvai Péter Attila.
A különös „gyülekezet” tagjai nem restek meghálálni az áldozatos szolgálatot. Már-már anekdotaként is idézhető annak az egykori elítéltnek a története, aki szabadulását követően az egyik templomban helyezkedett el, de pozitív tapasztalatokról számol be Márfi Gyula érsek is, aki a karácsonyi és húsvéti ünnepek alkalmával megtartott szentmiséket celebrálja: egy alkalommal például egy fogvatartott ministrált neki. Ugyancsak ő szentelte fel az intézet Isteni Irgalmasság Kápolnáját, melyet a fogvatartottak alkotásai díszítenek – és akik korábban a jóvátételi program részeként tavaly karácsonykor egy Betlehemet ajándékoztak a Szent Anna-kápolnának.
A fogvatartottak által készített Betlehem
S bár első olvasatra ezek csak apróságoknak tűnhetnek, minden kis lépés és tett segíthet az előítéletek lerombolásában és a helyes út megtalálásában. A börtönpasztoráció ereje tulajdonképpen éppen ebben mutatkozik meg: perspektívát mutat azoknak is, akik korábban úgy vélekedtek, a bűnözés az egyetlen alternatíva. A lelkészek pedig jó pásztorként a szabadulás után is terelgetik a nyájat: saját programjaikon keresztül állással vagy lakhatással segítik a társadalomba történő beilleszkedést. Hiszen – ahogy vallják – „a szenteknek is van múltjuk, de a bűnösöknek is van jövőjük”.
Bár a börtönlelkészségre már Jézusnál is találunk utalást, hivatalosan 2001-ben indult útjára a szolgálat: pontosabban ekkor indult újra, 1941-ben ugyanis megszakadt – tájékoztatott Takács Péter börtönlelkész. Jelenleg az ország 29 büntetés-végrehajtási intézetében összesen 35 részmunkaidős lelkész dolgozik, emellett számos missziós munkatárs és önkéntes jár be a fogvatartottakhoz. A lelki gondozás mellett a szolgálathoz tartozik a felekezetek koordinálása, emellett rendszeresen tartanak találkozót és szakmai továbbképzést a jó gyakorlatok megosztására. A kétnapos veszprémi program során az egyesület tagjai az Érseki Hittudományi Főiskolára és a Padányi Katolikus Iskolába látogattak el, valamint a régi várbörtön megtekintése mellett a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet életével ismerkedhettek meg.
