Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

A hősi halál szörnyű és tragikus

2017. szeptember 14. 16:57
Ahogy azt korábban megírtuk, az elmúlt héten magyar és német katonák közös munkája nyomán szépültek meg hadisírok városunkban.

Az egész hetes munkálatokat ünnepélyes megemlékezéssel zárták csütörtök délután a Vámosi úti temetőben, ahol 1995 óta működik német katonatemető. Városunkban több mint négyezer katonát helyeztek örök nyugalomra.

Korábbi cikkünk: Német hadisír gondozó katonákat köszöntöttek a városházán

Kovács ImreKovács Imre

– Mindazok számára, akik itt nyugszanak, a katonai eskü nem pusztán formalitás volt, ők az életüket áldozták a parancsot teljesítve. Bár halálukra nemes és hősi cselekedetként gondolunk, az inkább szörnyű és tragikus volt, utolsó perceik valójában pokoli körülmények között teltek. És az otthon maradottak, az anyák, apák, testvérek, hitvesek és gyermekek, akik hiába várták haza szerettüket, ők sem úgy gondolnak elvesztésükre, mint valami nagyszerű tettre, hanem fájdalommal, gyötrelemmel és szenvedéssel – fogalmazott a megemlékezésen Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja.

Némedi Lajos az önkormányzat képviseletében hajtott fejetNémedi Lajos az önkormányzat képviseletében hajtott fejet

Némedi Lajos alpolgármester megköszönte a hadisírok gondozóinak munkáját, kiemelve: a méltó megemlékezéssel tudjuk kifejezni hálánkat azok előtt, akik életüket áldozták hazájukért. Az emlékező beszédek utána résztvevők koszorúkat helyeztek el a temetőben.

Minden szónál többet mond azonban két szám, amiket a szépen gondozott temető egyik fejfáján láttam, nem messze a megemlékezéstől: 1932-1945.

Adja az ég, hogy többé ez ne fordulhasson elő!

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.