Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyílt napot tartott a Petőfi Színház

2017. szeptember 10. 1:00
Idén negyedik alkalommal tekinthettek be az érdeklődők a színház kulisszái mögé szombaton.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója a rendezvéynen elmondta: fontos ez a nap, hiszen Latinovits Zoltán, aki 1972 és 1973 között dolgozott rendezőként a színházban, ezen a napon ünnepelné 86. születésnapját. A színház koszorúzással emlékezett meg a művészről az épület falán elhelyezett emléktáblánál.

Az érdeklődőket kisvonat várta a színház előtt, s utazás közben a színház művészei zenével szórakoztatták a közönséget.

A színház épületében vetélkedőt, hétpróbát szerveztek, a legjobbakat színházbérlettel jutalmazták. A résztvevőknek énekelniük kellett, világosítási feladatokat kellett megoldani, de az öltözőben, a stúdióban, a kelléktárban, s nem utolsósorban a színpadon is várta őket feladat.

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. 2024. április 17. 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.