Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
6°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
6°C

Megjelent a Veszprémi Szemle legújabb száma

2017. szeptember 8. 12:15
Csütörtök délután mutatták be a Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat 46. számát az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban.

A folyóirat bemutatón jelen volt Porga Gyula Veszprém polgármestere, dr. Gelencsér András a Pannon Egyetem rektora, a Veszprémi szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke Faa Judit, valamint a folyóirat főszerkesztője, dr. Csiszár Miklós.

Porga Gyula köszöntőjében elmondta, hogy örömmel látja, hogy hónapról hónapra gyarapszik a folyóirat kedvelők és olvasók csoportja. A bemutatót a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar előadásával kezdték. Erre reagálva polgármester úr elmondta, hogy a veszprémiek szerencsések nem csak abból a szempontból, hogy történelmünk ennyire gazdag – és ezt a Szemle írásai is mutatják – de még zenével is elmondható, hiszen Csermák Antal, veszprémi származású egy darabját hallhattuk.

A polgármester elmondta, hogy a mostani szám is igen izgalmas: abban dr. Straub Gyula vegyészmérnök, egyetemi tanár 100. születésnapjára emlékeznek.

Dr. Gelencsér András arról beszélt, hogy nemcsak a Veszprémi Szemle révén, de egyre több ponton egybeforr az egyetem szerepe a város életével. Fontosnak tartják és folytatni szeretnék a további együttműködést.

A legújabb lapszámban olvashatunk Dubniczay István karrierjéről a veszprémi egyházmegyében. E téma szakérője N. Vida Beáta, aki a bemutatón még plusz érdekességeket mesélt egy kiselőadás keretében Dubniczay Istvánról és az ő Veszprémhez, valamint Zirchez való kötődéséről.

A Laczkó Dezső Múzeumról szóló írásból megismerhetjük a múzeum történetét és munkatársainak, dolgozóinak a múzeumban betöltött szerepét. Zárásként pedig Veszprém helytörténeti könyveinek bibliográfiájáról olvashatunk, valamint a könyvszemle rovatban 3 könyvet is bemutatnak.

A következő szám bemutatója novemberben lesz, tudtuk meg dr. Csiszár Miklós főszerkesztőtől.

Krónusz-Riskó Annamária
Szalai Csaba
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. tegnap 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. tegnap 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. 2024. április 18. 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. 2024. április 18. 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.