Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lecserélik az ezreseket is

2017. augusztus 23. 10:57 // Forrás: MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, melynek jegyében korszerűbb, a biztonsági elemei és képi megjelenése tekintetében is megújított 1000 forintos címletű bankjegyet bocsát ki.

A kibocsátás ezúttal is két lépcsőben történik. Először 2017. augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak. Ezt követően a korábbi kibocsátások sikeres gyakorlatát alkalmazva, a jegybank féléves felkészülési időt és technológiai támogatást biztosít a készpénzellátási lánc szereplőinek, így különösen a bankjegyelfogadó és feldolgozó automaták üzemeltetőinek az új bankjegyek kezelésére való felkészülésre. A készpénzforgalomban majd csak ezt követően,

2018. március 1-től fizethetünk a megújított 1000 forintos címlettel. A jelenlegi 1000 forintos bankjegyeket 2018. október 31-ig használhatjuk vásárlásaink során,

ezt követően az MNB bevonja azokat, így 2018. november 1-től már csak a megújított 1000 forintos bankjegyekkel lehet majd fizetni.

Fotó: Huszti István / IndexFotó: Huszti István / Index

Fontos tudni, hogy a régi bankjegyek még hosszú évekig nem veszítik el értéküket! A bevonási határnapot követően a hitelintézetek és a posta három évig, a jegybank pedig húsz évig – azaz 2038. október 31-ig - díjmentesen váltja át azokat azonos címletű törvényes fizetőeszközre.

Az előzeken túl, ebben az évben még sor kerül a 20 000 forintosok régi változatának bevonására is, 2017. december 31-én. E címlet cseréje rendkívül magas szinten áll, a forgalomban levő 20 000 forintosok 95%-át már a 2015-ben kibocsátott megújított bankjegyek teszik ki.

A régi 10 000 forintosok továbbra is korlátozások nélkül használhatók a készpénzforgalomban, bevonásukról az MNB később hoz döntést.

vehir.hu
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.