Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

És a nemsemleges óvodákról hallott már?

2017. augusztus 21. 3:00
Svédországban állami támogatással már évek óta igyekeznek a gyerekeket megóvni a társadalomban jelenlévő nemi előítéletek „káros hatásaitól”. Úgy tűnik a jólétben van idő olykor muris kísérletekre. A kérdés az, hogy hosszútávon ez kinek lesz jó?

1998-ban a svéd kormány olyan iskolai reformot vezetett be, melyben amellett, hogy megtiltotta a nemi szerepek gyerekekre való erőltetését, államilag támogatott „nemsemleges” óvodákat hoztak létre, melyek segítségével a családok nemi identitás nélkül nevelhetik gyerekeiket- írta nemrég a Vice magazin alapján a Mandiner. A skandináv országban szótárában 2015 óta hivatalosan is szerepel a nemsemleges szó.

-Fiú, vagy kislány vagy?
-Egyik sem, vagy mindkettő-válaszolja egy óvodás korú lány abban a fél órás videóban, amit a Vice magazin készített a kétes megítélésű programról. Az Örebrőben forgatott anyag elején a riporter olyan szülőkhöz látogat, akik a nemsemlegesség szellemében nevelik gyermekeiket.

A Vice videójában szereplő gyerekek ugyan nemükhöz passzoló ruhába vannak öltöztetve, ám gyerekszobájuk egyaránt teli van fiús és lányos játékokkal azért, hogy maguk dönthessék el, melyikkel játszanak.

A szülők nemsemleges neveket is próbáltak adni nekik, így lett a kisfiú Nico, míg a míg a kislány Mika. Ennek úgy tűnik meg is van az eredménye, mert láthatólag maguk sem tudják, vagy akarják eldönteni, hogy akkor most mi a helyzet.

A riporter ellátogat Mika és Nico nemsemleges óvodájába is, ahol Lotta Rajalinnal, a svéd nem-semleges óvodák alapítójával is beszélget, de interjút készít a pszichiáterrel dr. Eberharddal is. A teljes videót érdemes megnézni, amelyhez sajnos magyar felirat nem készült, viszont némi angoltudással igen sok kérdés merülhet fel bennünk.

Többek között például az, hogy milyen gyerekek lesznek azokból, akiket nemsemlegesen nevelnek? Mi ezzel a társadalom célja? Minden jóléti állam és úgy egészében az emberiség afelé halad, hogy jódolgában újabbnál újabb dolgokkal "szórakoztatja" magát? Nem lesz ennek túl drága ára?

Ge. Á.
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.