Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Közel száz indulóval rajtol az idei Hungarian Baja Veszprémben

2017. augusztus 3. 15:33
Jövő hétvégén a Dakar-ralin is bizonyító gyári pilóták mérik össze tudásukat a Veszprém környéki tereprali világkupa-futamon.

A magyar világkupa-futamot augusztus 11. és 13. között tartjták meg péntektől vasárnapig, az ünnepélyes rajtceremóniára pénteken 16 órától a veszprémi Óváros téren kerül sor, amelyen közreműködik az Animal Cannibals.

A versenyzők tavaly is az Óváros téren parádéztak a futam előttA versenyzők tavaly is az Óváros téren parádéztak a futam előtt

„Az idén is köszönthetünk valódi világsztárokat: eljön a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah, itt lesz a rali-világbajnokságon pallérozódó, de a terepraliban is egyre jobban teljesítő Mikko Hirvonen, vagy éppen a pályafutását motorosként kezdő, de négy keréken is rettenetesen gyors Kuba Przygonski. Nem is lehet kérdés, hogy ők hatalmas csatát vívnak majd egymással, s nem csupán azért, mert kellenek nekik a világkupa-pontok, hanem azért is, mert számukra ez az egyik utolsó állomása a Dakar-felkészülésnek. Az idén is kijelöltünk a szurkolók számára nézői pontokat, és szeretnénk is kérni őket, hogy onnan nézzék a versenyt, ezek a helyszínek pedig Hajmáskér, null pont, valamint Jutaspuszta”- mondta a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón Garamvölgyi Zoltán, a HunGarian Baja főszervezője Veszprémben.

Garamvölgyi Zoltán, a verseny főszervezőjeGaramvölgyi Zoltán, a verseny főszervezője

Ovádi Péter önkormányzati képviselő elmondta, Veszprém városa büszke arra, hogy ismét vendégül láthatja az eseményt. „Ilyenkor mindenki egy kicsit Veszprémre figyel, a szállodáink tele vannak, sok turista érkezik a városba, jó hírünket viszik a világban. Bátran mondhatjuk, hogy a HunGarian Baja hozzánőtt Veszprémhez, akárcsak az Utcazene Fesztivál vagy a VeszprémFest”- mondta. „Mostanában országosan is bebizonyítottuk, hogy sikeresen meg tudjuk rendezni a legnagyobb sporteseményeket is, biztos vagyok benne, hogy Veszprém ismét helyt áll, és remek versenynek lehetünk tanúi.”

Ovádi Péter büszke arra, hogy a Hungarian Baja ismét Veszprémbe látogatOvádi Péter büszke arra, hogy a Hungarian Baja ismét Veszprémbe látogat

Az idei Hungaria Baján négy kategóriában (autók és kamionok, motorok és quadok, Buggies & SBS & SSV és XCountry Rally Tour) közel 100 versenyző áll rajthoz jövő hétvégén Veszprémben. A verseny egyik különlegessége, hogy a Forma-1-hez hasonlóan a kupát idén a Herendi Porcelánmanufaktúra egy ékes alkotása biztosítja.

Galériánkat a tavalyi Hungarian Baja startjáról IDE KATTINTVA böngészheti.

Ge. Á.
további cikkek
Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. Veszprémi Állatkert Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. A húsvéti hangulat garantált a Gulya-dombi bejáratnál strucctojásokkal díszített rendhagyó tojásfával. ma 2:55 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Telekom Veszprém Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. tegnap 22:03 Csak a különbség volt kérdéses Erről jut eszembe… Csak a különbség volt kérdéses A mondás szerint kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szeged-Veszprém magyar derbin bebizonyosodott, hogy bizony lehet. ma 6:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.