2017. augusztus 23., szerda
Bence névnap

Hangulatfestés vászonra, némi Fricskával

  • kult
  • 2017.07.05
    03:00
Különleges művészeti tárlatot varázsolt Debreczeny Zoltán festő barátaival a Fricska teraszára kedd este.

Régi bölcsesség vagy közhely, hogy a változás elkerülhetetlen - mindenesetre igaz. Veszprém kultikus bisztrója, a Fricska sem kerülhette el a sorsát, nemrég némi ráncfelvarráson esett át, ami letisztult dizájnt és a csúcsgasztronómia nyomdokaiba lépő konyhát eredményezett – a hangulat azonban maradt a régi. Szerencsére, mert a hely esszenciáját mégis csak ez adja: a laza láblógatások a Séd partján, az ide-oda futkározó gyerekek és négylábúak vidám forgataga, a jópofa kezdeményezések, a spontán vagy tudatosan szervezett kultúrzsibik varázsa.

Kedd este mindegyikből volt egy kicsi, de leginkább utóbbiakból: kultúrából és mágikus pillanatokból, már amennyiben igazat adunk annak a feltevésnek, hogy a művészet egyfajta varázslat. Hiszen van abban valami csodálatos és kellemesen bizsergető, ahogy a hófehér vászon színekkel telik meg a szemünk láttára, és aztán az egészből egy kép formálódik.

Úgy tűnik, Debreczeny Zoltán festőművész szívesen enged betekintést ennek a varázslatnak a kulisszatitkaiba: a Nyitott műterem csapatával együtt, mintegy a Montmartre világát megidézve többször is kiálltak már festeni az utcára, de pingált vászonra az állatkertben is, ezúttal pedig a Fricska teraszára költöztette ki műtermét. A pázsitot felaggatott festmények lepték el, a háttérben Nagy Gergő szólózenész pengetett gitáron, a Mackó cukrászda sütijei várták az édesszájúakat, Debreczeny Zoltán pedig két ecsetvonás, a Fricska és a vár látképének megragadása között mesélt, vagy éppen grafikát, finom falatokat, egy korsó sört, játékot sorsolt ki.

Az apropót egy különleges születésnap, a művész munkásságának 30 éves jubileuma adta, amit Schönig Márton, a Fricska tulajdonosának meghívására barátaival együtt a bisztróban ünnepelhetett. Éppen ennyi ideje, hogy Bornemissza László kiállítására eljutva, még ipari alpinistaként eldöntötte, maga is ecsetet ragad. „Egyszerűen megfertőzött a képek apró, vidám-szomorú alakjainak különleges látványa. Onnantól kezdve nem akartam semmi mást, csak festeni.”

Így is lett, korábbi munkáival felhagyva azóta is a művészetnek él – ahogy ő fogalmaz, folyamatosan keresi azokat a réseket a kínálatban, amelyek még nem foglaltak, ahol meg tud mutatkozni. Akril-vászon technikával készült képeivel megfordult már a Tihanyi PIAC Placcon és a Gozsdu udvarban is, de nagyon szereti Veszprém autentikus képzőművészeti kiállítóhelyeit, a Vass Gyűjteményt és a Művészetek Házát is.

Nyitott és kíváncsi személyiség, mindig akad valami, ami inspirálja, ez pedig kétségtelenül visszaköszön a festményei világán is. Egyik alkotásának bohókás figurái díszítik például a Grandis cég autóflottáját, de a tárlatra hozott darabok között találtunk gördeszkára festett életképet is, néhány lenyomatot a kezdeti időszakból is és egy friss grafikát a Tihanyi Levendulafesztiválról.

Az estről készült galériánkat oldalra kattintva megtekintheti.Az estről készült galériánkat oldalra kattintva megtekintheti.

A paletta színes, és szerencsére jó páran akadnak, akik vevők erre a formabontó világra. Debreczeny Zoltán szeretné, ha más alkotók munkásságára is éppen ennyire nyitott lenne a közönség. Ezért is hozta magával néhány barátja művét is, például Menyhárt „Menyus” Tamás képét.

Aki ismeri, tudja, egyébként is szívesen tolja más művészeti ágak szereplőinek szekerét. Az elsők között állt a Zongorát Veszprémnek akció mellé – festményét árverésre ajánlotta fel és ő írta a Zongoradal szövegét. De a Süle Zsolt-Trócsányi Gergely alkotta ÉSTE formáció létrejöttében is nagy szerepet játszott, amikor egymás felé terelgette a két zenészt – persze ők sem hiányoztak a jó hangulatú művészeti tárlatról, együtt emlékeztek vissza a kezdetekre.

Ha jó kezdeményezésről van szó, Debreczeny Zoltán mindig kapható rá. „Veszprém smiley-jának igazításában bárhol, bármikor szívesen részt veszek. Mert most nem azt a fiatal, derűs arcot mutatja, aminek kellene lennie” – vallja őszintén.

Reméli, a Fricska kezdeményezése is hagyománnyá válik, és egy hónap múlva már valamelyik képzőművész barátjának tárlatát láthatja viszont a bisztró teraszán, mert ők is megérdemelnék a platformot. „Azt szoktam mondani, én leteszek egy nyomot a hóba, az pedig már a többieken múlik, hogy követnek-e, vagy sem.” A magam részéről bízom benne, hogy sikerül megtalálni a követőknek azt a nyomot.