Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Ötven éve szentelték pappá Márfi Gyulát

2017. június 19. 20:41 // Forrás: MTI, VEHIR
Hétfőn tartották a Veszprémi Főegyházmegye érsekének aranymiséjét a Szent Mihály Bazilikában. Semjén Zsolt szerint Márfi egyházi és nemzetszolgálata azon az alapon nyugszik, hogy Isten népe egyszerre tagja az anyaszentegyháznak és polgára a magyar hazának.

Márfi Gyula 1943-ban született egy Zala megyei faluban, Pördeföldén. A pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségizett, pappá 50 évvel ezelőtt, Szombathelyen szentelték. Ösztöndíjasként két évet tanult Párizsban, majd visszakerült Szombathelyre, ahol tizenhét évig először püspöki helytartó, majd öt évig irodaigazgató volt. 1995-ben kezdődő egri segédpüspöksége után két évvel később került Veszprémbe, mint püspök.

Márfi Gyula hétfőn ünnepelte ötven éves jubileumát, melyen többek között jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, Alberto Bottari de Castello nuncius, Szerenka Miklós érseki helynök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kövér László házelnök, Steinbach József református püspök, valamint Hegyi László főtanácsos Balog Zoltán miniszter képviseletében.

Alberto de Castello az eseményen örömét fejezte ki, hogy a hívekkel együtt részt vehet a szentmisén, majd Ferenc Pápa gratulációját és jókívánságait tolmácsolta a veszprémi érsek felé. Az aranymisén Áder János, Orbán Viktor, és Balog Zoltán is levélben köszöntötte Márfi Gyulát.

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes köszöntőjében Márfi Gyula életútját méltatva elmondta, egyházi és nemzetszolgálata azon az alapon nyugszik, hogy Isten népe egyszerre tagja az anyaszentegyháznak és polgára a magyar hazának. Szent István óta a kettő egymást erősíti és egymásra mutat- fogalmazott.

A kdnp-s politikus kiemelte, Márfi Gyula nem csak a hitéletben, hanem a nemzet sorskérdéseiben is keresi a választ. „Jézus sem hitbuzgalmi egyesületet alapított, hanem az élet minden tekintetében választ adott. A tudományoktól elkezdve a művészeteken át a társadalmi kérdésekig.”

Márfi Gyulát Semjén Zsolt is köszöntötteMárfi Gyulát Semjén Zsolt is köszöntötte

Semjén szerint

Márfi mindig élen járt abban, hogy az egyház társadalmi tanítását, a támadások kereszttüzében is vállalta. Kiemelte, eddigi pályafutása során párbeszédet és vitát tudott nyitni minden kérdésben, a támadásokra pedig intellektuális válaszokat tudott adni.

Mindenkihez volt üzenete, a legtanultabbakhoz, és a legegyszerűbb hívekhez is.

Nem tért ki az olyan kemény kérdések elől sem, mint az iszlám fenyegetés, ahol nem csak teológiai megalapozással, hanem prófétai módon mutatta ki azt, hogy egyfelől kötelességünk a bajbajutottakon segíteni, másfelől joga van egy nemzetnek az önvédelemhez- mondta.

A politikus köszönetét kifejezve elmondta azt is, a veszprémi érsek mindig kiállt a kormány számára is oly fontos család, és a „legjogfosztottabb kisebbség”, a magzati élet védelme mellett.

A köszöntők után ünnepi szentmise következett. A szertartás után Erdő Péter bíboros az érseki palotában mondott pohárköszöntőjében arról beszélt: Márfi Gyula személyében, valamint az egyházmegye lelkiségében ott van a jelen és a jövő is.

Ge. Á.
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.