Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

28,6 százalékkal több autót helyeztek forgalomba májusban

2017. június 1. 12:28 // Forrás: mti
Az előző évinél 28,6 százalékkal több, 10 952 új személyautót helyeztek forgalomba májusban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) csütörtökön.

Az MGE szerint 2017-ben folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése, és ha váratlan körülmény nem jön közbe, az idén az új személyautók forgalomba állítása meghaladja a 100 ezret. Az egyesület szerint pozitívan hat a teljes piacra a napokban közzétett állami beszerzés mintegy 4500 autóra a következő három évben.

A közleményben az MGE rámutat, folytatódik a magán vásárlók visszatérése, akik főleg a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket. Kishaszon gépjárművekből májusban 6,3 százalékkal kevesebbet, 1611-et helyeztek forgalomba, mint egy évvel ezelőtt. Az egyesület szerint a visszaesés a tavalyi magas bázissal magyarázható, és jelentős volt az időközben beszüntetett növekedési hitelprogram hatása. Nagyhaszon gépjárművekből 644 járművet, 48,7 százalékkal többet helyeztek forgalomba májusban az egy évvel korábbinál. Az egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagyhaszon járműveknél a korábbi visszaesési trend megfordult, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen időjárás késlelteti az átadásokat, illetve egyes nagy flotta tulajdonosok növelték a flottacserék idejét.

Az autóbuszpiac igen kis mérete miatt tud jelentős havi eltéréseket mutatni, májusban 34 új autóbuszt helyeztek forgalomba, ugyanakkor éves szinten az egyesület növekedésre számít, mivel a buszpark nagyon elöregedett, és cserére szorul. Motorkerékpárokból májusban 336-ot, 30,2 százalékkal többet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. A piac továbbra is igen gyenge, annak ellenére is, hogy májusban a százalékos növekedés szép számot mutat - írja közleményében az egyesület.

vehir.hu
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.