Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Ma éjfélig lehet leadni az adóbeallásokat

2017. május 22. 9:44 // Forrás: mti
Hétfőn éjfélig kell leadni a 2016. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallást - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője hétfőn a közszolgálati tévében. A NAV arra is felhívta a figyelmet, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak hétfőn lehet rendelkezni.

A szóvivő kifejtette: az ügyfélkapuval nem rendelkezők hétfőn este hatig az ügyfélszolgálaton, illetve éjfélig postán is beadhatják határidőn belül a személyi jövedelemadó bevallást. Emlékeztetett arra, hogy az idén először a NAV 4 millió szja-bevallási tervezetet készített el az adózóknak a munkáltatótól kapott adatokból. Szerinte a tervezet legfeljebb hiányos lehet, amit éjfélig korrigálhatnak az adózók az ügyfélkapun, a határidő lejárta után pedig a hiányosan bevallók - például kedvezményt nem érvényesítők - önellenőrzésen javíthatnak.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn napközben még lehet ügyfélkaput nyitni, amin éjfélig beküldhető a bevallás. A NAV az MTI-hez eljuttatott közleményében arra is kitért, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak éjfélig lehet rendelkezni. Akik már korábban benyújtották bevallásukat, de nem rendelkeztek civil szervezet, egyház vagy a Nemzeti Tehetségprogram javára, azok utólag, a bevallástól függetlenül is megtehetik a 16EGYSZA nyomtatvány postázásával, illetve a webes felületen keresztül - közölte az adóhatóság. A NAV felhívta a figyelmet: a bevalláshoz segítséget nyújtanak az ügyfélszolgálatokon, illetve az általános tájékoztató rendszerben a 06-40/42-42-42-es számon este 6 óráig.

vehir.hu
további cikkek
Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54 A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. tegnap 10:36 Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. 2024. március 26. 15:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.